Infonaplo

2009/09/26

Fürdőruha nélkül Európában (és itthon)

Ma már nem számít igazán különlegességnek, ha valaki nudista strandon szeretné vakációját eltölteni. A vállalkozó szelleműeknek következzen egy összeállítása a legjobbak között nyilvántartott nudista strandokról. Kalandra fel és ruhával le!


Horvátország
Bizonyára kevesen tudják, hogy az első nudista stand Raab szigetén volt, 1936-ban. Ekkor érkezett ugyanis oda VIII. Edward és kedvese, Wallis Simpson vakációzni. A szálloda speciális ajánlata volt a különleges vendégek számára, helyi lakosok beleegyezésével, hogy a tengerben meztelenül fürödhettek. Annyira tetszett ez a lehetőség számukra, hogy másoknak is ajánlották ezt a helyet. Ezek után lett ez a sziget az első hivatalos nudista strand. Azóta a Dalmát tengerpart nagyon sok pontján ledobhatjuk fürdőruhánkat.

Franciaország, Saint Tropez, Cap d'Agde 
A nudizmus fővárosának nevezik ezt a helyet. Párizstól 4 órányi vonatozással érhető el. Közel van Montpellier,  és Nimes is. Nagyon népszerű, azért ha lehet, ne hétvégén érkezzünk, főleg ha nincs előre foglalt szállásunk. Akkor ugyanis kellemetlen meglepetésben lehet részünk. A Riviérán elfogadott a topless fürdőzés. Ezen a helyen nemcsak strandolni lehet meztelenül, hanem vásárolni, vacsorázni is. Öt kilométeres partszakasz áll a nudizmus kedvelőinek, saját orvosi rendelővel, bankokkal, üzletekkel. Nyári szezonban közel negyvenezer vendég üdül itt. A strandon kötelező a nudizmus.
A nudista faluba külön engedéllyel lehet belépni, ami 9 euroba kerül. Természetesen vannak szabályok, amiket be kell tartani. Például nem lehet fényképezni, csak szigorúan család tagokat, a vacsorához fel kell öltözni és tilos a pornográfia bármilyen formája. Vannak bárok, ahova csak párokat engednek be.

Spanyolország, Ibiza, Playa d'en Bossa
Spanyolországban elvileg minden strandon megengedett a nudizmus, gyakorlatilag azonban azokon a strandokon elfogadott, amelyek elzártabb helyen találhatóak.
Costa del Sole, Costa Natura Nudist Resort
Az egész falu a nudisták számára áll rendelkezésre, fürdő-medencével. sportolási lehetőségekkel, könyvtárral.

Olaszország
A strandokon általában tilos a nudizmus. Van azonban néhány kivétel, ahol ez mégis megengedett - a helyi naturista szervezeteknek köszönhetően. A nudista strandok jegyzékét általában az útikönyvek tartalmazzák, de az interneten is megtalálhatjuk ( www.geocities.com/birichino_nat/eng_places.html). A bejutáshoz egy speciális kártya szükséges, mellyel igazolni lehet, hogy tulajdonosa elfogad bizonyos szabályokat (INF- International Naturist Federation). Egyedülálló férfiakat nem engednek be.

Naturista parkok, strandok Ausztriában
Ausztriában teljesen elfogadott dolog a nudizmus. Nemcsak párok, hanem családok számára is, kiskortól kezdve. Sok kemping kínál lehetőséget a naturista természetkedvelők számára, nemcsak a tavak, folyók partján, hanem a hegyek között is. Ezek között az egyik legjobb a Camping Pesenthein. 5 hektárnyi gyönyörűen parkosított területen helyezkedik el a kemping, ahol nudista vendégeket is szívesen látnak. A Millstatter tó 24 fokos, tiszta vizével kedvelt kiránduló-hely, ahol nemcsak fürödni lehet, hanem a vizisportok szerelmesei is jól érezhetik magukat.

Magyarország
Aki minden porcikáját napoztatni, fürdetni szeretné, annak nem kell feltétlenül külföldre utaznia. Hazánkban is van néhány hely, amit nyugodtan felkereshetünk, ha otthon hagytuk a fürdőruhánkat. Ezek többsége bányatavak mellett üzemel:
Balatonberény, Naturista strand és kemping
Szeged, Sziksósfürdő
Nyéki tó
Látóképi naturista strand
Délegyháza, Naturista Oázis Kemping
Bajai nudista strand.

És mi a helyzet a tengerentúlon? Arról itt olvashat: http://foldnaplo.blogspot.com/2009/10/meztelenul-tengerentulon.html

Spóroljon tízezreket, aludjon a repülőtéren!

Akik sokat utaznak, és ezt átszállással teszik, azok tudják, milyen nehézkes a reptér közelében szállást találni a csatlakozásig. Ez a procedúra nemcsak idő, hanem költségigényes is. Ráadásul sokszor csalódni kell a szállások minőségében. De van, amikor az ember úgy érzi, ez a plusz költség mindent megér, hiszen egy forró zuhany, egy meleg vacsora sokszor csodákra képes. Már ami a komfortérzetünket illeti.
Lehet azonban, hogy ez a költség megspórolható. Sokszor csak néhány órára vennénk igénybe a szállást, oda el kell jutni és főleg vissza is, akár kora hajnali, vagy késő esti időpontban, amikor a közlekedést nem annyira egyszerű megoldani.

Erre jöhettek rá azok az utasok is, akik egy külön honlapot hoztak létre egymás számára. A The Guide to Sleeping in Airports (http://www.sleepinginairports.com/) oldalon tájékoztatják az érdeklődőket, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek egy-egy repülőtérről, és főleg azokról a szolgáltatásokról, amiket el lehet érni, helyben. Mindenki bővítheti a listát saját élményeivel, de lehet, az is elég, ha belepillantunk. Egy kis idő, hogy ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés, sőt. Lehet, sokan lemondanak az itt olvasottak hatására a biztosnak tűnő szállásfoglalásról, hiszen az éjszaka elérhető szolgáltatások minősége sokszor vetekedhet egy egyszerűbb reptéri közeli szállás minőségével és lehetőségeivel, és mindenképpen olcsóbb. Ez bizony nem mellékes.

Szóval, hajtsuk álomra fejünket a reptéren. Már ahol, lehet. Ezt viszont könnyen kideríthetjük, hiszen vannak, akik 13 éve foglalkoznak azzal, hogy összegyűjtik a tapasztalatokat, lehetőségeket és ezek alapján már könnyebb nekünk dönteni, vállaljuk-e a kalandot egy éjszakára, vagy inkább kerüljük el a várótermeket, amíg csak lehet.

Az oldalon csoportosítva találjuk a repülőtereket, kiemelve a  két végletet, a legjobbakat és legrosszabbakat. A legjobbak elnyerték az oldal különdíját, az aranypárna díjat. Lássunk néhány leget, először azok közül, ahol kellemesen eltölthetünk egy éjszakát.!

Szingapur Changi International Airport
Két tiszta váróteremben lehet időzni a gép indulásáig. A mosdók is tiszták. Ez nagy szó, bármerre is járunk. A váróteremben kényelmes székek és csend várják a fáradt várakozókat, még ébresztőszolgálat is van, ami figyelmezteti az utasokat, hogy a gépét mindenki elérhesse. A biztonsági szolgálat is a kényelemért van. Ingyenes a masszázs-szék és a mozi is, amivel gyorsan telik az idő. Az internetet is mindenki szabadon használhatja. De aki szeretne, akár úszhat vagy szaunázhat is, kellemes masszázzsal kiegészítve. Persze, ez fizetős. A frissítő zuhanynak is ára van. Az éttermek állandóan nyitva állnak. 



Budapest, Ferihegy 
Számunkra nagy öröm, hogy a budapesti légikikötő is a legjobbak között szerepel. Tiszta, csendes, biztonságos, barátságos személyzet. Műanyag székek vannak, de aki a földre matracot tett, nem zavarták el. A földszinten párnázott székek is találhatóak. A büfé éjfélkor bezár. Bár elsősorban repülőterekről szól az oldal, a beszámolók más szálláslehetőségekről is tájékoztatnak. Sajnos, a pályaudvarokról már koránt sem voltak ilyen hízelgőek az olvasottak. Koszosak, sok a hajléktalan és  bűz. A személyzet udvariatlan. A fiatalok szerint érdemes szóba állni az itteni fiatalokkal, mert azok szívesen meghívják a szállás nélkülieket a kollégiumokba, diákszállásokra.

Amszterdam, Schiphol International Airport
2008-ban ez a reptér is elnyerte az aranypárna díjat. Érdemes az alkalmazottakat megkérdezni, hol hajtsuk álomra a fejünket, ahol biztosan nem botlanak belénk éjszaka. Nem feltétlenül kell az első szabad helyet megkaparintani, nézzünk jól körbe. Az ülések karfásak és lábtartósak, ráadásul tisztíthatóak. A repülőtér biztonsági okok miatt zárva van éjfél és hajnali öt között, de az előtér nyitva áll, mert vasútállomásként is működik. 

Athén
2007-ben volt nyertes. Tiszta, párnázott ülések, a gyerekek számára játszószoba található itt. Kápolna is van, szőnyeggel, ami igazán komfort érzetet kölcsönöz. Annak ellenére, hogy  a biztonsági szolgálat  óránként ellenőrzi a terepet és hangosan közlik, hogy nem lehet a váróban aludni, békén hagyják a pihenőket.


Az ajánlott repterek után következzen néhány olyan, amelyik csalódást okozott a "táborozóknak" és senkinek sem ajánlanak jó szívvel.

Párizs, De Gaulle Airport
Sok a hajléktalan, akik nem zavartatják magukat, sokszor intim életüket sem rejtegetik. Az éttermek sokszor gyanúsak, mindenhol büdös van és zsúfoltság. A mosdók állapota kritikán aluli.

London, Heathrow
Tömeg, kosz és kellemetlen szagok. A bátrabbak próbáltak pihenni, figyelmen kívül hagyva a környezet milyenségét, de a nyugalmukat bogarak zavarták. Ismeretlen eredetű csípésekkel lettek gazdagabbak. A szőnyegek piszkosak, de szerencsére legalább a mosdók állapota jó volt. Ha egyszer kiléptünk a beszálló-területéről, éjszaka csak újra érvényesített beszállókártyával lehet oda visszajutni, de azt éjféltől hajnali 5 óráig nem állítanak ki.

Róma, Fiumicino/da Vinci
Az A terminálon nem lehet maradni. A B-n és C-n lehet próbálkozni, elég jó állapotokat találhatunk. Ha szerencsénk van, nem küldenek bennünket ki éjszakára. Bőrülések vannak és aránylag csend, 1-5-ig. Éjjel nappal nyitva tartó kávézó várja a vendégeket.

Moszkva, Seremetyevo
A reptéri állapotokat látva sokan úgy gondolják, hogy azok a történetek, amik szerint megérkeztek a vad keletre, igaz. Minden hihető. Piszok, bűz, kellemetlen, udvariatlan személyzet és utasok. Hosszú sorok mindenhol, kevés ülőhely. Bár lehet, hogy ez az utasok  érdekében van, hogy minél kevesebb időt töltsenek ott. A gyerekeseknek szánt váró tiszta és a mosdó is váratlanul jó állapotban van. Lehetőség szerint csak az otthonról hozott ennivalót fogyasszuk.

További véleményekért érdemes az oldalra látogatni és utazás előtt felmérni a lehetőségeket. Talán kevesebb meglepetés ér bennünket. 

2009/09/22

Fürödjön 10 millió medúza között!

Első hallásra nem tűnik túl csábítónak az ajánlat, hogy medúzákkal teli tóban úszkáljunk. Sőt. Nem sok jót hallottunk ezekről az állatkákról. A világ egy távoli pontján azonban nem is jelent olyan nagy kockázatot egy ilyen kaland.

Pedig egyes fajtájuk csípése halálos is lehet, mint például a kockamedúzáé. Ennek az állatnak a legerősebb a mérge az állatvilágban. Csaknem 60 darab, négy és fél méteres tapogatója és mintegy ötmilliárd csalánsejtje van. Akit megcsíp, annak nem sok esélye van a túlélésre. A fájdalomtól sokkot kap, képtelen mozogni, így megfullad. Évente körülbelül száz ember halálát okozza medúzacsípés. Mindezek tudatában inkább elkerüljük a kellemetlenséget, és nem megyünk medúzákkal teli vízbe. Pedig nem mindig kell félnünk tőlük. Vannak barátságosabb fajták is.



El tud képzelni egyetlen helyen több mint tízmillió medúzát?  Hihetetlen, pedig igaz, hogy ennyi található a Ongeim'l Tketau tóban, Palaunál, a csendes-óceáni Caroline szigetcsoportnál. A tó sok millió évvel ezelőtt keletkezett, amikor a szárazföld egy része megsüllyedt, másik része pedig  felemelkedett, egy nagy sós tavat leválasztva a tengerből. A tó kapcsolatban maradt a tengerrel, kicsi sziklaréseken keresztül friss víz áramlik be. A tó átlag-mélysége 25 méter, hossza 420, szélessége 160 méter. Hajóval közelíthető meg, majd egy könnyű hegymászás, és kirándulás következik a dzsungelen keresztül. A túra során a látogatók megismerhetik a hely élővilágát is.

A tóban élő  medúzák a búrájuk alatt élő algákkal táplálkoznak. Az évek során az állandó alga mennyiség miatt, valamint hogy nem voltak ellenségeik, amik ellen védekezniük kellett volna, támadási-védekezési  kényszerük szinte teljesen eltűnt. Bár még mindig vannak méregtartó kamrácskáik, azok olyan picik, hogy nem veszélyesek. A megváltozott életkörülmények miatt sokkal gyengébb a csípésük.  Ezért lehet velük fürdeni.

A medúzák naponta kétszer úsznak keresztül a tavon, hogy a kalapjuk alatt élő algákat napfény érje. Az algák állítják elő a fenntartásukhoz szükséges cukrot, amiből energiát nyernek. A még hiányzó energiához néha vadászniuk kell, ezért nem igazak azok a mendemondák, miszerint az itt élő medúzák már nem csípnek. Éjszaka a víz aljára süllyednek, ahol a víz nitrogén tartalma magasabb. Ez is az algák életben maradásához szükséges. Ebben a tóban a medúzák egyetlen ellensége a szellőrózsa.

Aki vállalkoznak a fantasztikus kalandra és együtt szeretnének úszkálni a medúzákkal, csak búvárfelszerelés nélkül tehetik ezt meg. A  búvárkodás ugyanis a magas hidrogén-szulfid tartalom miatt, ami mérgező, nem engedélyezett. Akik félénkebbek, vagy allergiásak a medúza csípésre, védőruhát kapnak.

A hely leghíresebb lakója az arany-medúza, ami jellegzetes színéről kapta a nevét. Megtalálható még a pöttyös medúza is, ami átlagosan tíz centiméter átmérőjű, de elérheti akár a 60 centimétert is. Ez a faj nem veszélyes a fürdőzőkre, mert nem csalánozó, csak kellemetlen érzés velük találkozni.  A hold medúza 40 centiméteres átmérőjű is lehet. Nappal inkább a mélyben tartózkodik, ezért ritkábban látható.
A medúzák mellett más tengeri élőlénnyel is találkozhatnak az idelátogatók, így tengeri szivaccsal, kagylókkal. A jégmadár, a kormorán a part menti mangrove fák lakója.

Aki a környéken nyaral, annak a medúzák közötti fürdőzés  mindössze 35 dollárjába kerül, mely magában foglalja a belépési engedélyt és a hajóút árát is, amivel a tóhoz eljuthatunk. A kevésbé vállalkozó kedvűek számára következzen néhány videó ebből a mesevilágból.

http://www.youtube.com/watch?v=AwQDxGf9YtY
http://www.youtube.com/watch?v=P6lNUhBAS8U
http://www.youtube.com/watch?v=UXV1D13f0Ko
http://www.youtube.com/watch?v=r9c_-j9H0_A

2009/09/21

A Föld legpazarabb úszómedencéi

Összeállításunkban olyan medencéket mutatunk be, amelyek tervezésénél nem a tömegsport kiszolgálása volt a fő szempont. Az üzemeltető szállodákat  a vendégek elcsábítása ösztönözte, hogy  minél látványosabb, különlegesebb élményt kínáljanak. A tervezők ezt ki is használják, hiszen  a pénz nem számít. A képeket elnézve a befektetések valószínűleg  meg fognak térülni, ha nem is a mi támogatásunkkal.




Taipa, Crown Towers Hotel
Taipa egy kis sziget a Macau  félszigettől két kilométerre. Itt található ez a hotel, ami egy ausztrál szállodalánchoz tartozik. Természetes, hogy a hat csillagos szolgáltatás tartalmazza a divatos spa lehetőségét is. A látvány azonban már nem természetes. A kényeztető ellátást nyújtó részleg a 38. emeleten található, kétszintes fürdővel, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre.

Dubai, Burj Al Arab
Dubai különlegessége a 321 méter magas szálloda, ami a világ második legmagasabb hotele. Egy mesterséges szigetre épült, amit a szárazfölddel egy függőhíd köt össze. A szálloda helikopterrel közelíthető meg. Ma már Dubai jelképének tekinthető az 1994-ben készült épület. Alapja 230 darab, negyven méteres oszlop. A spa központ a 18. emeleten található. A fürdő különleges, mozaikos díszítése az arab világot, gazdagságot idézi.

Las Vegas, Golden Nugget
A városban a világ sok különlegessége megtalálható kicsinyített változatban. Ezért nem meglepő, ha a fürdők világából is akad egy kis érdekesség. Nem a látványa miatt ajánljuk, hanem furcsasága miatt. A medence része egy tengervizes akvárium, a tenger élővilágával betelepítve. A csúszda ezen keresztül kanyarog, végigvezetve utasát a cápák és más tengeri halak között a fürdőmedencébe.

Grindavik, Blue Lagoon Geothermal Resort
Nem medence, de gyönyörű és különleges élményt nyújt. A látvány lenyűgöző. Geotermikus vize 2000 méter mélyről ered, ahol a hőmérséklete 240 Celsius fok. Míg a felszínt eléri, áthatol a hűvösebb kőzeteken.  A víz gyógyhatása ennek köszönhető. 

Bali, Begawan Giri Hotel
Több toplistán is a világ legjobb spa hotelei között szerepel már évek óta. A szálló hegyek között, erdők sűrűjében található. Az ottaniak a bölcs ember hegyének nevezik a környéket. Aki egyszer erre járt, megérti ennek okát. A hotel több kisebb házból áll, mindegyik mást stílust képvisel, de mind Indonéziára jellemző. A villaszerű házak kicsi medencéjében csak az ott lakó fürödhet. A nyugalomnak azonban igencsak borsos ára van.

Chile, San Alfonso del Mar
A világ legnagyobb nyitott medencéje. Minden vízi sportolásra alkalmas, szörfözésre, vitorlázásra is. Egy külön kis óceán van a hotel-sor előtt. Hófehér homokos part, kristálytiszta tengervíz csábítja ide a víz szerelmeseit. Területére hatezer darab 8 méteres medence férne el. A szálloda-soroknak külön strand-részük van, saját kikötővel és természetesen a szobák mind  a tengerre néznek. 

Zighy Bay, Six Sences Hideaway
Első ránézésre kicsinek tűnhet a medence, de egy-két személynek éppen ideális. Ugyanis, mindegyik villaszerű lakrészhez külön medence tartozik. A kilátás sem mindennapi, egyik oldalán hegyek, a másikon a tenger látható, másfél kilométeres homokos parttal. 

Santorini, Perivolas Luxury Hotel
A hegyoldalban található szálloda apartmanjai a tengerre néznek. Az Égei- tenger fantasztikus színe felejthetetlen látványt nyújt. A barlangokból kialakított lak-részek minden luxus igénynek megfelelnek.

Bahamas, Atlantis Resort
A Bahamák 700 szigetből álló csoportja végighúzódik Floridától, Haitin, Kubán keresztül a Dominikai Köztársaságig. A tenger csodálatos, jellegzetes, kék színét mindenki ismeri.  Szálloda-csoporthoz lagúnák, medencék, vízesések, földalatti akváriumok, barlangok, élményparkok tartoznak 40 ezer négyzetméternyi területen. Itt található a világ legnagyobb fürdőmedencéje, óriáscsúszdákkal felszerelve. 

Sikoltozzon nyugodtan! A föld legmagasabb, legrémisztőbb és leggyorsabb hullámvasútjai

Igazi megszállottnak kell lennie annak, aki ki szeretné próbálni ezeket az építményeket. Még nézni is rémes. A méretek fantasztikusak, a magasság, a sebesség megdöbbentő. A gyakorlottabb vidámparkba járók is először ismerkednek a lehetőségekkel. Több menetet végignéznek, mire rászánják magukat az utazásra. Mérlegelnek: számít a menetidő, a hurkok száma, a magasság, az esés szöge és persze az is, milyen arccal szállnak ki az utasok az ülésekből. Nálunk kicsit mások az arányok, bár az is bátorságot kíván, hogy valaki felüljön a régi, budapesti fa hullámvasútra.


A rémisztő utazásokhoz nem csak merészség kell, hanem kellő testmagasság is, hogy az ülések és a kötések biztonságosak legyenek. Szerencsére. Emiatt sok szülő megmenekül a halálfutamtól. Később már elég lentről rettegni, hogy épségben megérkezzen, akire várunk. Akik leszállnak, azok pedig büszkén mondhatják el magukról. "megcsináltam". Egy-két körre még ők is beállnak a  csodálók közé, és persze ilyenkor lehet igazán örülni annak, hogy már lentről nézzük mások utazását.

Ezeket a monstrumokat nézve megpróbáljuk felidézni az iskolában tanultakat. Reménykedünk, hogy igazak a fizika órán tanultak a gravitációról, a centripetális erőről. Közben azonban jobb nem gondolni arra, hogy mikor vagyunk fent és lent, fejjel lefelé, vajon elbírja-e a terhelést a váz, leszakadhatnak-e az ülések, kieshetünk-e belőle. Szerencsére, nincs is idő gondolkodni. Csak félni lehet. Még sikoltani is elfelejtünk. Örülünk, ha levegőt kapunk, és ha sikerül benn tartani azt, ami ki szeretne jönni.

Az első “hullámvasútat” az 1700-as években építették Szentpétervár mellett. Az ötletet a szánkó adta. Egy fából épített, jeges lejtőn lehetett lecsúszni. A 20-27 m magas, ötven fokos lejtésű pályára az ellenkező oldalról lépcsőn lehetett feljutni. A szánkókat mindenki kedve szerint dekorálta. Egyes források szerint, 1784-ben a szánkók aljára kis kerekeket szereltek, ami a későbbi kerekes hullámvasútak alapjának számított. A pálya pedig hullámos volt, a kerekek egy vájatban futottak. A biztonságra nem ügyeltek, az utasokat semmi sem védte. Az ötletet a franciák is a sajátjuknak vallják. Ami biztos, hogy 1817-ben Párizsban két hullámvasútat építettek, az egyik neve Russian Mountain, a másik pedig a lebegő sétáló volt. A kocsikat egy merev rúdhoz rögzítették, aminek a végén kerekek voltak, és azok egy mélyedésben futottak. Egyszerre két kocsi indulhatott a 13 méter magas toronyból, de két külön pályán mentek, egymással ellentétes irányban, kör alakban. A látvány mindenkit lenyűgözött. 1840-ben Angliában épült az első körpályás hullámvasút. Átmérője 4, a magassága 13 méter volt. Az első átfordulós változat Pennsylvaniában készült és az ötletet a körpályán haladó bányakocsik adták.
Manapság minden évben megdőlnek a rekordok. Mindig magasabb és gyorsabb, félelmetesebb pályákat építenek a rajongók és megszállottak számára. Nézzük, merre érdemes utaznia azoknak, akik személyesen is át szeretnék élni a halál közeli élményt.


Millenium Force, Cedar Point
A világ legmagasabb hullámvasútja volt 2000-ig, 91 és fél méter magasságával, ami körülbelül három, tíz emeletes ház magassága. Ötször szavazták meg a világ legjobb hullámvasútjának az Ohioban található csodát, és soha sem volt rosszabb eredménye, mint a második hely. 150 kilométer/óra sebességgel robog a 2 kilométer hosszú acél szerkezeten. Hullámai 90, 50 és 58 méter magasak. Eddig 15 millióan próbálták ki.


Steel Dragon, Nagashima
Nagashima szórakoztató parkjában található ez az építmény. Közel 2500 méter hosszúságával elnyerte a világ leghosszabb hullámvasútja címet, és átvette a vezetést az ohioi csodától, majdnem 97 méteres magasságával. Acél szerkezetén egyszerre 3 szerelvény futhat. 


Top Thrill Dragster, Cedar Point
A szórakoztató parkban 16 hullámvasút van, ezek mind különlegességek. A Top Thrill Dragster 195 km/h sebességre gyorsul fel induláskor 4 másodperc alatt. 128 méter magasságba rohan, majd 120 méteres szabadesés után érkezik a földre, amikor még nincs mindennek vége. Egy 270 fokos fordulattal érkezik a kocsi a célba. Az utazás mindössze 17 másodpercig tart.


Xcelerator, Knott’s Berry Farm
Hidraulikus katapulttal indul útjára a vasút. 132 km/h sebességre gyorsul 1,8 másodperc alatt. 62 méter magasra fut fel a szerelvény, két nagy hurkot tesz meg, mielőtt célba ér. 


Kingda Ka, Six Flags
2005-ben adták át, és természetesen akkor el is nyerte a leghosszabb, legmagasabb hullámvasút címet. New Yersey-ben található. 206 km/h sebességgel 206 méter magasra kúszik fel. 270 fokos csavar után 127 méteres esés következik. A száguldást egy percig élvezhetjük.


X-Six Flags
Kaliforniában található a világ első négy dimenziós hullámvasútja. Az ülések előre és hátra is 360 fokos szögben forognak. 58 méter magasra megy fel, 1,1 km hosszú a pályája. 


The Beast, Kings Island
Évekig tartott a felújítása, de megérte. 2,2 km hosszú, fa építményen robognak a kocsik, két percen keresztül. Hirtelen kanyarok, hurkok, 180 fokos fordulatok és 43 méteres szabadesés teszik izgalmassá az utazást. Bár a 105 km/órás sebességével nem tartozik a leggyorsabbak közé, mégis felejthetetlen élményt nyújt, már látványban is.  

Ha utazik, Itt az univerzális csomagolási lista

Általában az utazás megszervezésénél is nagyobb feladatot jelent a csomagolás. Sokan listát készítenek, nehogy valami kimaradjon a bőröndből vagy a hátizsákból. Az úticsomag elkészítéséhez nyújt segítséget a The Universal Packing List oldal (http://upl.codeq.info/). Egy részletes kérdőíven kell megadni többek között, mikor, hány napra és hova utazunk, milyen hőmérséklet szokott ott lenni, utazik-e velünk gyermek, milyen szállásunk lesz, mit fogunk csinálni, magunk fogunk-e főzni, vagy, hogy lesz-e lehetőség ruháink mosására.   Ezután a rendszer egy részletes listát generál, miket kell betenni a csomagjainkba. Ez a lista még olyan apróságokat is tartalmaz, mint elem a fényképezőgépbe vagy töltő a mobiltelefonhoz. Ráadásul azt is elolvashatjuk, mit  nem szabad elfelejteni az indulás előtt, például háziállatainkat megetetni, hitelkártyánk PIN kódját meg- vagy feljegyezni és térképeket beszerezni. A lista természetesen saját belátásunk szerint módosítható, de egy kiindulási alapnak tökéletes.

2009/09/19

Nézze meg a világ legszebb tűzijátékait! (videóval)

Kicsik és nagyok mindenhol ámulattal nézik az éjszaki égbolton felvillanó petárdákat. A leglátványosabb tűzijátékoknak a világvárosok kivilágított épületei szolgáltatják a hátteret. Tartsanak velünk és nézzék meg káprázatos összeállításunkat!

Kínában már a nyolcadik évszázadban feketelőporral töltött bambuszrudakat gyújtottak, hogy a tűzzel, füsttel és durranással űzzék  el a rossz szellemeket. A feljegyzések szerint az első - maiakhoz hasonló - tűzijátékot Kínában tartották a XII. században, ahol később azok az egyházi szertartások, ünnepek vagy például a császár születésnapjának kísérő eseményei lettek. A felhasznált petárdák elkészítéséhez  már tűzijátékanyag-gyárat is építettek. Európában a reneszánsz idején jelent meg a tűzijáték, és eleinte csak egyházi személyek kiváltsága volt. A feljegyzések szerint Magyarországon először Mátyás király esküvőjén tartottak tűzijátékot 1476-ban, majd 1686-ban Budavár visszafoglalását ünnepelték meg tűzijátékkal. A XVII. századtól már a gazdagabb polgárok is tűzjátékozhattak, de a II. világháború után a tűzijáték is állami monopóliummá vált. A modern tűzijátékoknak magyar vonatkozása is van, mert  1965-ben, Európában először Teleki György és Fekete Károly gépészmérnökök alkalmaztak elektromos indítógépet a budapesti tűzijáték működtetéséhez.
A legnagyobb tűzijátékokat állami ünnepeken, nevezetes naptári napokon és világméretű eseményeken rendezik. A tűzijátékok tervezésekor fontos szerepet játszik a “háttér” felhasználása is, hiszen egy kivilágított műemlék épület, híd vagy kikötő tovább fokozza a látványt. Sok esetben zenei aláfestés is kíséri a petárdák kilövését, ami nem új találmány. 1749-ben komponálta Handel híres kísérő zenéjét, ami nagy sikert aratott annak ellenére, hogy maga a tűzijáték csődöt mondott.

A Flickr szabadon felhasználható képeinek segítségével, hatalmas utazásra invitáljuk olvasóinkat. Kontinensről-kontinensre ugrálva nézzük meg a világ legszebb tűzijátékainak fotóit, miközben természetesen a Tűzijáték szvit  dallamait hallgathatjuk. Ezeken a helyszíneken rendszeresen tartanak ilyen látványosságokat, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni, nehogy véletlenül átaludjunk egy ilyen fantasztikus eseményt.



Amerika legfurcsább múzeumai

Olyan múzeumokra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét, amelyekért nem érdemes elutazni a világ vagy Amerika másik végébe, azonban vétek lenne kihagyni, ha éppen arra járunk.


View Amerika furcsa múzeumai in a larger map

PEZ cukorkásdoboz múzeum
A mentolos cukorka Ausztriából indult a  útjára, 1927-ben. Nevét is onnan kapta, a német menta szóból. A PEZ cukorkát azért fejlesztettek ki, hogy segítsen a dohányosoknak megszabadulni káros szenvedélyüktől. A cukorkát és az  adagoló dobozkát Amerikában az ötvenes évek elejétől lehetett kapni.  Nálunk a nyolcvanas évek körül jelent meg a polcokon, a gyerekek örömére. Először csak a dobozka volt csoda és nagyszerű játék. Később, amikor a mesefilmek kedvelt figurái is megjelentek a doboz tetején, már verseny indult, kinek milyen fejű dobozai vannak. 
Eddig hivatalosan már több mint ötszáz figurás változat jelent meg, legutóbb három új karakter került a kupakra, a sikeres Disney-film, A Karib-tenger kalózai hatására, Jack Sparrow és társai. A PEZ dobozok egyedülálló gyűjteményét felsorakoztató múzeum Kaliforniában található.

Az ördög kötele, vagyis a szögesdrótok múzeuma
Texasban található az a múzeum, ahol Amerika, Ausztrália és Kanada szögesdrótjainak eredetével ismerkedhetnek meg a látogatók. Több, mint ezer-féle kiállított terméket nézhetünk meg. Kiderül, milyen anyagokból szőttek drótot, azokat milyen célra használták. Például katonai, büntető, vagy mindennapos használatra. Azokat az eszközöket is kiállították, amikkel el lehet vágni ezeket az akadályokat. Régi fényképek is segítenek abban, hogy a látogató könnyebben átélhesse a látottak hangulatát, amik nem mindig kellemesek. A látottakat a gyakorlatban is ki lehet próbálni, mert a helyszínen beletanulhatunk a szögesdrótfonásba.


Pocsék alkotások múzeuma, MOBA
Ez a nem éppen sikeres darabok számára biztosít megjelenési fórumot. A múzeumnak online kiállítóterme is van. 1993 óta lehet ezzel a lehetőséggel élni. Bár a gyűjtemény négyszáz darabos, ennek csak töredékét, harminc-negyven darabot lehet egy-egy időszakban elérni. Portrék, tájképek és láthatatlan erők című kategóriákban gyűjtötték össze a legrosszabb műalkotásokat.  Rendszeresen rendeznek aukciókat.  A kiállított darabok egy-egy jó ügy érdekében kerülnek árverésre.

UFO múzeum
1947. Roswell. Máig nem tisztázott, mi is történt azon a viharos júliusi napon, az amerikai hadsereg légi bázisán. A sajtó akkor is és azóta is mélyen hallgat. Az 1980-as években kezdett szemtanúkat keresni az ismert ufo-kutató. Könyvek jelentek meg, dokumentumfilmek készültek az ismeretlen repülő tárgyról és annak személyzetéről. A témának szentelt múzeum 1993 óta fogad látogatókat. A kiállítással senkit nem akarnak meggyőzni, mindenki saját belátása szerint hiszi vagy tagadja az "idegenek" létezését. Az évente megrendezett ufo-fesztivál fontos esemény a ufo-hívők számára. A résztvevők megbeszélhetik tapasztalataikat, kutatásaik erdeményét. A látványos ufo-jelmezes felvonulás mindenképpen felejthetetlen élményt nyújt.

Marvin csodálatos mechanikus világa
A ditroiti múzeum egy hobbinak indult érdeklődés hatvan év alatt összegyűlt darabjainak ad otthont. Különlegessége a másutt már nem látható,  érmével működő játékgépek gyűjteménye. Találunk itt jövendőmondót az 1900-es évek elejéről, repülőgép modelleket, színes neon-fényes masinákat, körhintákat, de a legújabb videojátékok is helyet kaptak. A falakon poszterek, képeslapok idézik a múlt hangulatát. A belépés ingyenes. Születésnapi zsúrok lebonyolítását is vállalják, bármelyik korosztály számára. 

Cirkusz múzeum
Cirkuszi ereklyék gyűjteménye. Plakátok, régi fényképek, filmek állítanak emléket a vándorcikuszoknak. Kellékek, kosztümök, és közel kettőszáz cirkuszi kocsi idézi a sajátos hangulatot. A világon ismert cirkuszi kocsik kétharmada megtalálható itt, köztük az 1880-as évekbeli Hamupipőke kocsi is. Kis állatkertben láthatóak a cirkuszi állatok, tigrisek, elefántok, pónilovak. A gyerekeknek külön előadásokkal kedveskednek. Májustól szeptemberig állat bemutatók, koncertek egészítik ki a programot. Külön túrát szerveznek a leghíresebb amerikai vándorcirkusz, a wisconsini Ringling téli pihenőhelyére, Ringlingvillibe. Ráadásul a látogatók egyes műsorszámok főszereplői is lehetnek.

2009/09/14

Mobilozzon repülés közben!

Hamarosan egy sok éves beidegződéstől kell megválnunk: repülőre ülve nem kell elfelejtenünk mobiltelefonunkat, hanem ugyanúgy használhatjuk, mintha gépkocsival vagy vonattal utaznánk.
Eddig a repülőgép volt azon kevés helyek egyike, ahol szigorúan tilos volt a mobiltelefonok használata. Más tiltott helyekkel ellentétben, a fedélzeten kevesen kockáztatták meg a mobilozást, hiszen sokszor lehetett olvasni, hogy milyen elektromos zavarokat okozhatnak ezek az eszközök a repülőgép irányítási rendszerében. A tiltás persze részben felesleges is, mivel 10 kilométer magasságban a telefonunk amúgy sem fog tudni csatlakozni egyetlen  földi bázisállomáshoz sem. 
Pedig milyen jó is lenne egy fél vagy egész napos repülőút alatt is kapcsolatba lépni családunkkal, ismerőseinkkel, üzeletfeleinkkel. A megoldás már több tengeren túli légi járaton is működik (Air France, BMI, TAP, Wataniya Airways)  és már  Európában is van olyan légitársaság, amelyik elkezdte felszerelni gépeit ezzel a szolgáltatással. 
A megoldást az OnAir rendszer jelenti, ami első lépésként az internetelérést vezette be a repülőkre, most pedig már a mobil telefonálás lehetőségét is. A mobilokat az ilyen gépeken is ki kell kapcsolni a felszállás és a leszállás idejére, azonban amikor már elérte a repülő az utazó magasságot, be lehet kapcsolni a telefonokat. Hogy mikor lehet használni a készülékünket, arról egy központi táblán kigyulladó piros illetve zöld üzenetből szerezhetünk tudomást.
Kontinensünkön a Ryanair légitársaság Dublinból induló vagy oda érkező járatain lehet használni ezt a szolgáltatást. A mobiltelefonnal, és GSM modullal rendelkező PDA-val vagy laptoppal ugyanúgy lehet a mobil  hálózathoz csatlakozni, mintha külföldön lennék. Ez egyben azt is jelenti, hogy csak akkor tudunk csatlakozni, ha előfizetésünkhöz engedélyezve van a roaming. A hívások indításánál a telefonszámokat nemzetközi formátumban kell megadni, azaz 00 vagy + jellel kell kezdeni a szám beírását. 
A szolgáltatás ellenértékét is a külföldi telefonáláshoz hasonlóan az otthoni szolgáltatónknak kell fizetni. Ha előfizetők vagyunk, akkor a számlában fog megjelenni az összeg, ha pedig pre-paid kártyát használunk, akkor erről azonnal levonják a hívás, üzenet vagy adatforgalom díját. Ezek a díjak nagyjából megegyeznek a külföldi roaming díjakkal, azaz egy SMS-ért 0.5, egy perces telefonálásért 2-3, 100 Kbájt adatforgalomért pedig 1.5 Eurót kell fizetnünk. Kártyás használat esetén figyelni kell arra, hogy ha elfogy az egyenlegünk, a levegőből nincs lehetőség annak feltöltésére. 
Az OnAir rendszerrel felszerelt repülőkön a telefon használatához nincs szükség semmilyen extra beállításra, regisztrációra. Amint kigyullad a zöld jelzés, már tárcsázhatunk is. A szolgáltatás minden GSM telefonnal képes együttműködni. Az adatátvitelnél nem tudja kihasználni a 3G telefonok sebességét, “csak” GSM illetve GPRS hálózat működik a fedélzeten.   
A Ryanair hamarosan a teljes flottájára kiterjeszti a szolgáltatást. Az első tapasztalatok nagyon kedvezőek, az utasok örömmel használják telefonjukat a repülés közben is. Panasz még nem érkezett, hogy valaki a túl hangos beszélgetéssel zavarta volna utastársait, hiszen  ez kulturált fülhallgató használattal és szöveges üzenetváltással elkerülhető. Ez utóbbi ráadásul a pénztárcánkat sem terheli meg annyira, mint egy hosszas csevegés. 

Vacsorázzon a maffiával!

Olaszország egyik legelőkelőbb éttermébe várják azokat a vendégeket, akik maffiózók társaságában szeretnék ebédjüket, vacsorájukat elfogyasztani. Nem kell bátornak lenni, óvintézkedéseket tenni, hogy elfogadjuk a meghívást, bár igaz, hogy maffiózókkal, gyilkosokkal, veszélyes bűnözőkkel kell egy levegőt szívnunk. Még sincs mitől tartanunk. Egyben biztosak lehetünk, hogy mi az éjszakánkat már nem velük együtt töltjük.

A Pisa melletti Volterra kiemeltem veszélyes bűnözőket  őrző börtönéről van szó. Itt található ugyanis Olaszország egyik legfelkapottabb és legelegánsabb étterme, ahol a séf, a felszolgálók mindegyike gyilkos, maffiózó vagy rabló. A bár-zongorista életfogytig tartó büntetését tölti éppen, amit gyilkosságért kapott. A kápolnából kialakított étterem a csaknem húsz méter magas kőfalak mögött, az őrtornyok tövében, a keresőlámpák pásztázó fényében, biztonsági kamerák kereszt-tüzében található. Az étel elkészültét felfegyverzett börtönőrök felügyelik. Húsz főből álló mesterszakács csapat 120 fő részére készít ételeket. A vendégeknek nagyon szigorú ellenőrzéseken kell átesniük, mégis alig lehet helyet kapni a hosszú előjegyzési listán. Az ételeket nagyon szigorú ellenőrzés mellett készítik. A hangulatos környezetben elfogyasztott gyertyafényes vacsora bizonyára felejthetetlen élményt nyújt a vendégek számára.

Az olaszországi siker után Angliában is több hasonló étterem kezdte meg működését és nem csak a jelentős anyagi haszon reményében. Az éttermekkel az a céljuk, hogy a társadalom könnyebben el tudja fogadni a börtönviselteket, hogy az elítéltek könnyebben kaphassanak egy második esélyt.  Az elmúlt évben Angliában 300 elítélt szerzett új szakmát és megfelelő gyakorlatot hozzá a program keretében.

Japánban inkább az üzleti lehetőséget látták meg a börtönéttermekben. Igazi börtön hangulatot teremtettek. Itt a vendégek bilincsbe verve érkeznek a cellákba, ahol elfogyaszthatják a börtönvacsorát. Előbb azonban végigmennek egy kivégző helyen, ahol éppen elektromos székben hajtják végre a büntetést.  Az agonizáló test látványa valószínűleg többek étvágyát elveszi. A pincéreket a szokásos börtönjelzéssel hívhatják magukhoz a cellákba. A koktélokat injekciós tűből fecskendezhetik a poharakba. Az összegyűlt társaság "váratlanul" egy szökési kísérletbe is belecsöppen. Bizonyára mindenki örül, amikor épségben távozhat erről a különleges hangulatú helyről. 

Egy ilyen vacsora után bizonyára jobban fog mindenki értékelni egy jó kis otthoni házikosztot és kiszolgálást.

Aludjon egy Jumbo pilótafülkéjében!

Akik félnek a repüléstől, most azok is könnyen repülős élményhez juthatnak. Nem kell a földről felemelkedniük, mégis egy óriásgépen tölthetnek, pénztárcájukhoz igazítva akár több éjszakát is. Igaz, ehhez előbb el kell jutni Arlandaba, Stockholm repülőterére. Ott található ugyanis az első Jumbo-szálló.
A Boeing 747-200-as típus számú  Jumbo-t  1976-ban a Singapore Airlines számára építették, majd a Pan Am-nél szolgált, később a Swedish Airline tulajdonába került. A vállalat 2002-ben csődbe jutott, ekkor adták el a gépet. 2007-ben sikerült megszerezni az engedélyeket ahhoz, hogy a tulajdonosa megvalósíthassa régi álmát, vagyis szállodát alakítson ki belőle. Kiszedték a 450 ülést, újra festették és megépítették az új belsőt, a hagyományos szállodáknál  alkalmazott szabványok szerint. A mostani helyére, az Arlanda repülőtér mellé 2008-ban került. Saját kerekein áll, acél állványra  erősítve. Remek kilátás nyílik belőle a leszállópályára.

A repülő családias légkörben fogadja a vendégeket, mert mindössze 25 szobát alakítottak ki benne, összesen 75 fő befogadóképességgel. A szálláshelyek hat négyzetméter alapterületűek, és három méter belmagasságúak. 
A szobák 1, 2, 3 vagy 4 személyesek, szimpla vagy dupla ágyakkal. A zuhanyozó és a mosdó egy közös folyosón találhatók, kivéve a luxus szállást, vagyis a kapitányi fülkét. Minden kabinhoz saját sík képernyős tévé és vezeték nélküli internet tartozik. Áruk 1200-1400 svéd korona. (átlagosan 35 ezer forint).
A nagyjából egyforma szobák mellett van egy kiemelkedő is, amit nevezhetünk nászutas vagy elnöki lakosztálynak is. A pilótafülkében található kétágyas szoba a  luxus kategóriába tartozik, hiszen külön zuhanyozó van hozzá. A fülkében különlegesség, hogy meghagyták benne az eredeti műszereket, kijelző berendezéseket és innen panoráma ablakokon keresztül láthatjuk a reptér forrgalmát. A luxust természetesen meg kell fizetni, Itt egy éjszaka reggelivel 3300 svéd korona.
A Jumbo tárgyalóját az eredeti ülésekkel, az eredeti célokra lehet használni, baráti összejövetelekre vagy üzleti megbeszélésekre. 1600 svéd koronáért lehet egy teljes napra kibérelni 8 személy részére.

Nemcsak szállóvendégként léphetünk a fedélzetre. A kávézó, a büfé mindenki számára nyitva áll a fedélzeten. A szárnyon kialakított teraszról remek kilátás fogad bennünket, hiszen közvetlen a leszállópálya mellett vagyunk. Ez bizonyára sokak számára repülésre csábító élmény lesz. 

A január közepén megnyílt Jumbo Hostel-be csak előre lehet szállást foglalni, akár interneten keresztül is. A repülőgépen alvás lehetősége különösen a gyerekek számára lehet igazán csábító, de egy életre szóló élmény nyújthat a repülőgépek szerelmeseinek is. Ha az alvást ki is hagynánk, egy kávézással egybekötött kirándulást kár lenne kihagyni, ha már Arlanda közelében vagyunk. 

2009/09/07

A világ legkülönösebb épületei

Olyan fantasztikus építészeti alkotásokat válogattunk össze, amelyekért nem érdemes elutazni a világ másik végébe, de ha a közelben járunk, szánjunk rá időt, hogy megcsodáljuk.

Az épületek közös vonása, hogy ránézésre olyanok, mintha semmibe vennék a gravitációt. Gyakran a gyerekek rajzai között találunk ilyen házakat, de úgy látszik a játékos kedvű tervezőknek és építőknek semmi sem lehetetlen.


Wosoco Apartments (Amsterdam-Osdrop, Hollandia) 
Hibás tervrajz és a törvényi rendelkezések nem tudása ihlette ezt a különleges megoldású apartman-ház blokkot. A tervezők ugyanis figyelmen kívül hagyták a terv elkészítésekor azt a Hollandiában is érvényes rendeletet, hogy a lakásokat bizonyos mennyiségű napfény kell, hogy érje. A módosítás ezért 13, első pillantásra furcsa építménnyel bővítette a lakóház északi homlokzatát. Így a lakások már elég fényhez jutottak kelet illetve nyugati irányból és a ház alapjait sem kellett megnövelni.

Lebegő kastély (Ukrajna)
Statikailag úgy tűnhet, hogy a szél bármelyik pillanatban szárnyára kaphatja ezt a házat. Az alapja egy kivénhedt műtrágya tároló és úgy tűnik, hogy a szükség tényleg szárnyakat ad és nem csak a gondolatoknak. 

Habitat 67 (Montreal, Kanada) 
A tervezőket nyilván egy népszerű építőjáték ihlette, ahol semmilyen megoldás nem lehetetlen. Nem csak a látvány szokatlan. Mindegyik lakás különálló, mint a külvárosi családi házak. Ráadásul mindegyiknek önálló, nyitott terasza vagy belső udvara van.

Free Spirit Spheres (British Columbia, Kanada)  
A látvány az amerikai filmekből ismert gyerekkori játszókuckókra emlékeztethet bárkit. A gömb tartó-oszlopa egy kiöregedett fa is lehet, de a földre is lehet építeni, mint egy bölcsőt. 4-4 rögzítő-pontja van alul és fölül, melyek önállóan is meg tudják tartani az objektumot. A gömb dupla rétegű. A külseje üvegszálas laminált fa borítás, ami megvédi lakóját az időjárás viszontagságaitól.

Cube House (Rotterdam, Hollandia)
Az építész, Piet Blom 45 fokos szögben megemelte a hagyományos kockaházat, majd egy hatszögletű alapra helyezte úgy, hogy a kocka három oldala az alapon, három pedig a levegőben van. Mindegyik blokk három szintes. A konyha, a nappali és a fürdőszoba alul van, középen a hálószobák és a piramis csúcsban pedig a tetőtér, ahonnan remek kilátás nyíli a környékre. A lakások elégé drágák, de a különlegeset mindig meg kell fizetni.

Bűntanya (Arhangelszk, Oroszország)
A furcsa, bizarr építmény egy orosz gengszter 15 évi munkája. A 13 emelet 40 méter magasságig nyúlik az égbe. Pedig a tulajdonosa semmi különlegeset nem akart. Csupán két kívánsága volt, hogy háza nagyobb legyen, mint a szomszédoké és már messziről lehessen látni, hogy a tulajdonosa vagyonos ember.

Gombaház (Cincinatti, Ohio, USA)
Anyagában és formájában is furcsa ez a ház. Mintha talált anyagokból lenne csak összehegesztve. Pedig ez nem egy tákolmány. Tervezője a helyi egyetem építész és belső építész professzora, Terry Brown, akinek neve elismert szakmájában.

Fordított világ (Syzmbark Lengyelország)
A felfordult házzal üzenni szeretett volna a tervező. Az építmény az építész, Daniel Czapiewski véleményét tükrözi a szocialista múltról. 

Pod House (Powder Mills Park,  New York, USA)
Ezeket a házakat nyilván az ufó-történetek ihlették. Érdemes lenne megnézni, ki is laknak bennük. Minden esetre társas lények lehetnek, mert a házakat egymásba nyíló séta-utak kapcsolják össze.

Napraforgó ház (Freiburg, Németország) 
Ez tényleg "kacsalábon forgó" palota. Ha látványában nem is, de funkciójában mindenképpen. A ház energiáját napelemek segítségével fedezik. Az épület mindig a napsütés irányába fordul télen. Nyáron pedig hűtőtoronyként véd a meleg ellen. A szemnek nem túl csábító, a környezetvédők azonban látják és értékelik szépségét.

2009/09/06

Repülő katasztrófák titkai

A repülő balesetek ritkák, de a legtöbbször végzetesek. Az okok kiderítése általában sokáig tart és gyakran nem is kerülnek nyilvánosságra. Egy internetes adatbázisból azonban sok részletre fény derül.
A PlaneCrashInfo (www.planecrashinfo.com) a világ legteljesebb internetes adatbázisa, amely a repülőgép balesetek részletes adatait tartalmazza. A gyűjteményben pillanatnyilag több, mint 5000 légi baleset szerepel, számadatokkal, leírással, fényképekkel és hanganyaggal. Az adatbázisban polgári, katonai, teherszállító repülők és helikopterek balesetei szerepelnek 1908-tól napjainkig. 

 A nyitó oldalon a legfrissebb esetek leírását találjuk, illetve azt olvashatjuk el, hogy az aktuális naptári napon, évekkel ezelőtt milyen balesetek történtek. Egy-egy katasztrófa leírásából megtudhatjuk a pontos dátumot, időpontot, helyszínt, valamint a légi járművet üzemeltető társaság nevét, a gép típusát és regisztrációs számát, illetve azt, hányan voltak a fedélzeten és hány áldozata volt a tragédiának. Ezeket az adatokat az eset részletes leírása követi. 
Az adatbázisban nagyon sok módon lehet keresni és több érdekes válogatást is elérhetünk a főoldalon található hivatkozásokat követve. 
A “100 Worst” egy szomorú toplistához vezet, ahol minden idők száz legtöbb áldozatot követelő légi szerencsétlenségét találjuk. Ennek élén a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás áll, itt a repülőkön és a földön csak háromezer áldozat volt.   Ezt egy Kanári-szigeteken és egy Japánban történt eset követi, mindkettőnél több mint ötszázan vesztették életüket. 
A “Pictures” oldalon évszám szerinti sorrendben láthatunk képeket a balesetekről. Érdekesség, hogy már az első, 1908-as  feljegyzéshez is találunk fotót. Szintén időrendi sorrendet van a “Famous Deaths” lapon, ahol olyan repülő balesetek szerepelnek, amelyekben híres emberek vesztették életüket. Mivel a hírességeknél gyakoriak a magán gépek, itt nagyon sok kis repülő és helikopter szerencsétlenséget találunk. 
Megdöbbentő dokumentumok szerepelnek a “Last words...” rovatban. A tragédiák utolsó pillanataiban a pilóták és az irányítótorony közötti elhangzott beszélgetések jegyzőkönyvei olvashatók itt. Sok esetnél az eredeti hangfelvételek is elérhetőek mp3 állományokban, de ezeket csak  az erősebb idegzetűeknek ajánljuk. 
A furcsa esetekben sincs hiány. Ehhez a válogatáshoz az “Unusual Accidents” linkre kattintva jutunk. A kifutópályára ellenkező irányból felhajtó repülőtől, a gépből öngyilkosként kiugró utasig terjednek a történetek.
Az adatbázis talán legtanulságosabb része  statisztikai adatok alapján elemzi a baleseteket. Ebből például kiderül, hogy a katasztrófa okok százalékos eloszlása nem sokat változott az évtizedek alatt. Legtöbbször a pilóták a hibásak, ezt követik a műszaki hibák, a szélsőséges időjárás, emberi mulasztás és végül a szabotázsok, terror cselekmények. A számadatokból az is kiderül, hogy a balesetek több, mint fele a leszállás közben következik be. 
A felsoroltakon kívül még nagyon sok érdekességet lehet megtudni a PlaneCrashInfo oldalról, de akármilyen megdöbbentőek is a légi balesetek részletei, ezek senkinek se vegyék el a kedvét a repüléstől, hiszen a tragikus esetek ellenére statisztikailag ez a közlekedési forma a legbiztonságosabb.  

Vessen véget a taxis átveréseknek!

A taxizás gyakran egy nagy kaland. Külföldön ez fokozottan igaz. Ha nem szeretnénk kellemetlen meglepetést, számítsuk ki előre a hivatalos viteldíjat.
Sokszor előfordul, hogy a taxis utazás végén olyan összeget kér a sofőr, amiről biztosan tudjuk, hogy irreális. A legtöbbször azonban nem tudhatjuk, hogy csak a legdrágább taxit választottuk vagy többszörös kerülő úton jutottunk el úticélunkhoz. A kellemetlen tapasztalatok, a taxis átverések az egész világon sok bosszúságot okoznak az utazóknak, ezért is hozták létre a World Taximeter elnevezésű weboldalt (http://www.worldtaximeter.com). Az itt található adatbázis tartalmazza a világ nagyvárosaiban működő taxitársaságok tarifáit és a pontos indulási és érkezési cím megadása után megkapjuk, melyik és mennyi lesz a legolcsóbb fuvar. 

A folyamatos bővítés alatt álló rendszerben sajnos Budapest még nem szerepel, de talán fontosabb is, hogy külföldi útjaink során mindig megtaláljuk a legkedvezőbb megoldást. 
Első lépésként ki kell választanunk,  melyik városban szeretnénk taxiba ülni. Jelenleg Amszterdam, Barcelona, Berlin, Boston, Chicago, Dublin, London, Los Angeles, Madrid, New York, Párizs, Prága, Róma, San Francisco, Szingapúr, Sydney és Toronto  szerepel a kínálatban. Ezután meg kell adni a kiindulási és érkezési címet. Ha ezek közül valamelyik az adott város egy nevezetes pontja (például repülőtér, pályaudvar vagy egy híres látványosság), ezeket gyorsan, egy előre elkészített listából is kiválaszthatjuk. Egy kis négyzet bejelölésével még arra is tud figyelni a rendszer, hogy telefonról fogjuk-e hívni a taxit vagy csak leintjük a leghamarabb arra járót. Sok taxitársaságnál ez jelentősen befolyásolja a díjszabást. Hasonló módosító adat lehet az is, hogy mikor szeretnénk utazni, mert éjszaka általában többet kell fizetni a fuvarért. Ezután már csak a “Let’s go” gombra kell kattintani és pillanatokon belül megtudhatjuk, milyen taxit kell keresnünk és egy részletes számítást is kapunk a becsült hivatalos fuvardíjról. Az oldal többször is felhívja rá a figyelmet, hogy ez csak egy becsült összeg, mert a pillanatnyi forgalomtól, pontosabban a közlekedési dugóktól is függhet, mit mutat az út végén a taxióra. 
Egy térképen azt is láthatjuk, hogy mi az ideális útvonal, így ha ezt megjegyezzük, eltérés esetén figyelmeztethetjük a sofőrt, hogy ismerősek vagyunk a környéken és ne próbáljon időnket és pénztárcánkat nem kímélő, hatalmas kerülőket tenni.  
A viteldíj és útvonal információkon felül elolvashatjuk az ajánlott taxi vállalatra vonatkozó fontosabb információkat és azt is, milyen telefonszámon tudjuk megrendelni a gépkocsit. 
Ennyi adat birtokában már sokkal bátrabban ülhetünk taxiba (legalábbis külföldön). Most persze sokan azt gondolhatják, hogy mindez szép, csak sokszor előfordul, hogy nem tudjuk otthon, számítógépünkről előre megtervezni, mikor és hol lesz szükségünk taxira. Ilyenkor nagy segítség lehet, hogy a World Taximeter oldalnak van egy mobilokra optimalizált változata (http://www.worldtaximeter.com/m), ami telefonunk kis képernyőjén is ugyanezeket a szolgáltatásokat nyújtja, akár egy utca közepén.

Zsebre vágott idegenvezető (videóval)

Az ötlet egyszerű és kézenfekvő: az egyre több területen használt műholdas helymeghatározással a turisták segítségére sietni, hogy egy-egy városnézés során ne maradjanak le egyetlen látványosságról se.
A PocketGuide külsőre nem sokban különbözik egy szokásos  GPS készüléktől, azonban a benne működő szoftver egy virtuális idegenvezető. A pillanatnyilag szállodákban, napi 12 Euro körüli áron kölcsönözhető készülék több módszert kínál Budapest látványosságainak megismerésére.
A bekapcsolás után megjelenő főmenüből érjük el az úgynevezett Top 10 túrát, amelyek 2-3 órás séta alatt mutatják be a város legérdekesebb részeit. A túrákról rövid ismertetőt is olvashatunk négy nyelven (magyar, angol, német, olasz) és ha valamelyik megtetszett, indulhat a séta. A barangolást érdemes szabad ég alatt kezdeni, mert így a készülék hamarabb megtalálja a műholdakat és ezzel együtt gyorsan meg tudja határozni jelenlegi helyzetünket. Első lépésként erről a helyről elvezet a kiválasztott túra kezdőpontjára, onnan pedig tovább a látnivalókhoz. A nagy méretű, színes kijelzőn megjelenő térképen mindig pontosan láthatjuk, merre járunk, és hogy hol van a következő látványosság. Amikor egynek a közelébe érünk, megjelennek annak fényképei a képernyőn és az induláskor kiválasztott nyelven meghallgathatjuk vagy elolvashatjuk az adott látványosság történetét. A túrában található egyik nevezetességtől a másikig szintén a GPS útmutatásai alapján juthatunk el.
A városnézés másik módja, hogy szabadon sétálgatunk és arra vagyunk kíváncsiak, milyen látnivaló van a környéken. Ezt a PocketGuide Barangolásnak nevezi. Csak be kell kapcsolni a készüléket és különböző színű pontok jelzik a látványosságokat. Ez a szín besorolás segít abban, hogy ha kevés az időnk, mi az amit feltétlenül meg kell nézni.

Hogy hogyan is néz ki mindez “élesben” arról készítettünk egy rövid videót, miközben a budapesti Bazilika környékén barangoltunk:



A készülék természetesen hagyományos, gyalogos navigációs eszközként is használható. Külön menüpontban lehet címeket vagy nevezetes pontokat (POI) keresni és az oda vezető legrövidebb sétát megtalálni. Okos idegenvezetőnk ilyenkor sem pihen, amíg elérjük a legközelebbi postát, éttermet vagy szórakozóhelyet, mindent megtudunk azokról a látnivalókról, amik mellett elhaladunk. Fontos és nagyon hasznos a Vigyél haza elnevezésű menüpont, ami visszavezet arra a helyre, ahol a készüléket kölcsönöztük. Ez jelenleg  szálloda, Turinform iroda vagy  utazási iroda lehet.
A PocketGuide-ot hamarosan egyes autós navigációs készülékeken (iconX), és okostelefonokon is el lehet érni. További fejlesztés, hogy  Budapesten kívül a vidéki nagyvárosokba, majd Bécsbe, Prágába és Varsóba is magunkkal vihetjük személyes idegenvezetőnket.

2009/09/04

A világ legizgalmasabb labirintusai

A labirintusok egyet jelentenek az izgalommal, kalanddal, veszéllyel. A világ legrégebbi építményeiben is találunk útvesztőket, de a mai kor sem marad ki a különleges labirintusok létrehozásából.

Az első útvesztők, labirintusok rajzai 4000 évvel ezelőtt készültek. A klasszikus labirintus hét körből állt, ezeken keresztül kellet benne megtalálni a középpontjába vezető helyes utat. Az ilyen felépítésű labirintusok az idők során sokszor visszatérnek, és a híres krétai útvesztő is ilyen felépítésű volt. A középkorban egyre nagyobb szerepet kapott a vallási épületek tervezésénél, és az eredeti hét körös kialakítást 11 körösre bővítették és ezeket még negyedekre is felosztották. Az egyik leghíresebb ilyen labirintus rajz a franciaországi Chartre katedrálisának padlóján található. Nagyon sok más templom, vallásos hely rejt útvesztőket. A legkorábbi keresztény labirintus Algériában, az algíri katedrális kövezetén található. A negyedik században készült labirintusban a SANCTA ECLESIA (Szent Egyház) szavak ismétlődnek egy nagy mintában. Ennek a labirintusnak a hasonmását megtalálhatjuk az olaszországi Lucca katedrálisának egy oszlopán is.
Az angliai Cornwall templomának szenteltvíztartóján és a bristoli St. Mary Redcliffe templom tetején is középkori útvesztőkre bukkanhatunk. A templomok nemcsak rajzolt labirintusokat rejtenek. A franciaországi St. Quentin plébánia kövezetén 10 méter átmérőjű útvesztő van, ezen kell áthaladni, hogy a templom főhajójába érjünk. 

A gyep- és sövény-labirintusok Angliában voltak nagyon divatosak, azonban nagy részük elgyomosodott. A legrégebbi sövénylabirintus London közelében, Hampton Court Palace-ben található. 1690-ben telepítették egy korábbi útvesztő helyére. Kis mérete ellenére ösvényeinek hossza majdnem egy kilométer. Szintén Angliában található a világ legnagyobb sövénylabirintusa, a Longleat House tiszafa útvesztőjének alapterülete több, mint 6000 négyzetméter. 
 
A kőből készült útvesztők szerencsére jóval időtállóbbak. Ilyeneket főleg az északi országokban készítettek. A legismertebb talán a Trojeborg (Trójai vár) Visby közelében, a Balti-tengerben lévõ svéd Gotland-szigetén. 

Aki be szeretné járni a világ legrégebbi rózsa labirintusát, annak messzire, Ausztráliába kell utaznia. Itt az Ashcombe Maze három méter magas sövénylabirintusában található a 217 rózsafajtát felvonultató útvesztő.
A hivatalosan legnagyobb (Guinness rekord) állandó labirintus Hawaii-on található, ösvényeinek hossza több, mint három mérföld. 

Még ennél is nagyobb, csak minden évben újra el kell készíteni a franciaországi Touraine útvesztőjét, ami 4 hektáros napraforgó és kukorica ültetvény. A legek közül nem hagyhatjuk ki az állítólag legbonyolultabb útvesztőt sem. Ez az olaszországi Stra városában lévő Villa Pisana-ban épült. Ebben a labirintusban még Napóleon is eltévedt egyszer. 


Az útvesztőknek  sok vallási, filozófiai vonatkozása van. Sokak szerint sehol nem lehet olyan jól meditálni, kikapcsolódni, mint egy labirintusban. A relaxáció kérdésében egy kicsit bizonytalanok vagyunk, mert meglehetősen felborzolhatja a kedélyünket, ha esetleg már több órája nem tudunk kikeveredni az útvesztőből. A jótékony hatást azonban mindenki kipróbálhatja saját magán is, mert sok olyan számítógépes programot találatunk, amellyel a képernyőkre varázsolhatunk olyan útvesztőt, aminek kanyargós ösvényeit az ujjunkkal lehet  végigjárni a relaxáció érdekében. 


Az útvesztők ősi titkai és varázsa a mai napig tart. A változás csak annyi, hogy már nem kell katedrális építeni ahhoz, hogy abban elhelyezzünk egy útvesztőt. Leírások és rajzok alapján bárki elkészítheti saját labirintusát, például kövekből kirakva. 
A millennium tiszteletére is sok helyi labirintus készült. Ezek persze nem olyan időtállók, mint a Chartre-i vagy a krétai, de a készítőknek és a benne sétálóknak bizonyára emlékezetes perceket szereztek. Ilyen volt például az ezredforduló éjszakáján éjféli sétára csábító lámpákból kialakított építmény, amelyet több százan látogattak meg az amerikai Macon-ban. 
Labirintust sok mindenből lehet készíteni, falakból, kövekből, növényekből vagy éppen lámpákból. Van azonban olyan is, ami a semmiből készül. A XXI. század technikáját felhasználó láthatatlan labirintust már sok európai múzeumban bemutatták.  Itt mielőtt a látogatók belépnek egy hatalmas üres terembe, kapnak egy infravörös fülhallgatót, amelyik rezgéssel jelzi, amikor viselője nekimegy a láthatatlan falnak. Talán a labirintusban bolyongók látványa szórakoztatóbb, mint a láthatatlan falak kerülgetése, ami meglehetősen reménytelen feladat. Még szerencse, hogy a fejhallgatót kikapcsolva akár egyenes vonalban is ki lehet jutni a labirintusból.  



10 tipp az utazási fotók megőrzéséhez

A hagyományos filmeken és papírképeken hamar meglátszik az idő múlása. A digitális fotókat ilyen veszély nem fenyegeti, az azonban könnyen előfordulhat, hogy megsérülnek, elvesznek nyaralásunk, utazásunk megismételhetetlen fotói.

Amikor digitális fotókat készítünk, biztosak lehetünk benne, hogy sok év után is pontosan ugyanolyan színekben és élességben fogjuk viszontlátni a felvételeket, mint amikor készültek. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a digitális világban sajnos elég gyakoriak az adatvesztések, legalábbis akkor, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Következzen néhány tanács, hogy valóban örökké tartsanak az örök emlékek. 

1. A kártya nem tárolóhely 
Pontosabban csak időleges tárolóhely. Amint van rá lehetőségünk, töltsük át az elkészült képeket számítógépre. A memóriakártya nem olyan, mint a hagyományos film. Nem kell megvárni, amíg teljesen betelik és csak utána lehet előhívatni. Amikor hazaérkeztünk az utazásból, nyaralásból, egy USB kábel vagy egy kártyaolvasó segítségével másoljuk át a felvételeket. Így minimalizálhatjuk annak az esélyét, hogy elvesznek fotóink a kártya vagy a fényképezőgép sérülése, elvesztése vagy ellopása miatt.
 
2. Használjunk márkás memóriakártyát! 
A digitális fényképezőgépekben a hagyományos filmet memóriakártya helyettesíti. Gyakran lehet nagyon nagy kapacitású és viszonylag olcsó kártyákkal találkozni. Sajnos azonban ezek a névtelen gyártóktól származó memóriakártyák sok esetben nem elég biztonságosak. Használatuk során részleges vagy teljes adatvesztés is előfordulhat. Ezért ha egy kicsit többet is kell költeni rá, érdemesebb jó nevű kártyákat használni.

3. Ne a kamerával töröljünk! 
A legtöbb digitális fényképezőgépen található egy Delete vagy Trash feliratú gomb. Első pillanatban ez egy hasznos szolgáltatásnak tűnik, azonban több érv is amellett szól, hogy ne használjuk ezeket a gombokat. A gombokat nagyon könnyű megnyomni, és ezzel együtt nagyon könnyen el is lehet téveszteni, hogy mit szeretnénk kitörölni. Ráadásul egy véletlen utasítással akár egyszerre az összes képet is törölhetjük. A fényképező gépen történő törlésnél általában arra sincs lehetőség, ami a számítógépeknél sokszor segíthet, hogy visszaállítsuk a kidobott fotókat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kisméretű kijelzőn egyáltalán nem biztos, hogy pontosan meg tudjuk állapítani egy képről, hogy az jó vagy nem. Néhány kép törlésével úgysem fog sok hely felszabadulni, ezért ha lehet, töltsük át a számítógépre az összes felvételt és majd ott válogassuk ki, mi kerüljön a kukába. 

4. Tartsunk meg mindent! 
Ha az előbb azt tanácsoltuk, hogy ne töröljünk a fényképezőgéppel, akkor ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy egyáltalán ne töröljünk. A számítógépre átmásolt fájlokból őrizzük meg mindet. Néhány kép törlésével sok helyet nem fogunk megtakarítani és lehetséges, hogy évek múltával azok a felvételek is érdekesek lesznek, amelyeket most rossznak ítélünk, mert életlenek, elmozdultak, sötétek vagy túl világosak. Egy régi utazás, nyaralás hangulatát lehet, hogy pont az "elrontott" képek fogják visszaadni. 

5. Készítsünk másolatokat! 
A merevlemezek ma már viszonylag olcsók. Ezért ne sajnáljuk a képeink egy második, esetleg harmadik példányát egy-egy külső merevlemezen archiválni. A CD vagy DVD archiválás is járható út, csak egy kicsit kényelmetlenebb az új képek hozzáfűzése. Aki teljesen biztos szeretne lenni,hogy még a természeti csapások sem törölhetik ki nyaralásának digitális emlékeit, az időnként egy-egy archivált fényképállományt vigyen el barátjához, ismerőséhez, egyszóval ne egy helyen tárolja a másolatokat.

6. Eredeti minőség 
A digitális fényképek nagy előnye, hogy elkészültük után is lehet szerkeszteni, javítani. Arra azonban ügyeljünk, hogy az eredeti felvételeket őrizzük meg és egy másolaton végezzük a műveletek. Amikor a képszerkesztő programba betöltünk egy fényképet, első dolgunk legyen, hogy a Save Aa vagy Mentés másként utasítással létrehozunk egy új példányt a fotóból. Ezt követően már átméretezhetjük, kivághatjuk vagy különböző hatásokkal láthatjuk el. Ha a végeredmény ne olyan lesz, mint amire gondoltunk, egyszerűen visszatérhetünk a kép eredeti változatához.

7. Ne különcködjünk! 
A legtöbb kamera szabványos JPEG formátumú képeket készít. A régóta bevált formátum annyira általános, hogy már minden operációs rendszer és minden alkalmazás tudja kezelni. A legújabb fényképezőgépeken azonban már arra is van lehetőség, hogy úgynevezett RAW formátumot használjunk. Ez nagyszerű akkor, ha a képeket komoly utófeldolgozásnak fogjuk alávetni, mert az ilyen állományok a fényképezőgép nyers adatait tartalmazzák. Azonban ahány fényképezőgép, annyi RAW formátum, ezért értelmezésükhöz speciális programokra van szükség. Kérdés, hogy például 10 év múlva meg fogjuk-e találni a kamerához tartozó programot, hogy megnézhessük a képeket. Ha mindenáron vesztesség mentesen akarjuk megőrizni a képeket, akkor használjunk TIFF formátumot. 


8. Legyünk bizalmatlanok! 
Ne bízzuk másokra felvételeinket úgy, hogy magunknak nem marad belőle másolat. Számos online képtároló szolgáltatás létezik, mint például a Flickr, amelyek nagyon jók, ha másokkal szeretnénk megosztani fotóinkat. Arra azonban nem alkalmasak, hogy ezeket a helyeket használjuk a biztonsági másolatok tárolására. Egyrészt nincs rá semmi biztosíték, hogy nem szűnik meg a szolgáltatás egyik pillanatról a másikra, anélkül, hogy még időben ki tudnánk menteni a képeinket. A másik ok, hogy általában a képek feltöltésekor a rendszer különböző műveleteket végez a fotókon, legtöbbször átméretezi, lekicsinyíti azokat. 

9. Rendszeres ellenőrzés 
Az archivált állományokat rendszeresen vizsgáljuk meg. Hiába áll a polcunkon vagy fiókunkban a másolat, ha azt nem lehet elolvasni. Ezért legalább félévente olvassunk be véletlenszerűen pár képet a merevlemezről, a CD-ről vagy a DVD-ről. Merevlemez esetén érdemes időnként egy lemezellenőrző programot is lefuttatni. Ha CD-t vagy DVD-t használunk, válasszunk márkásat. Még a jó minőségű lemezeknél is előfordul, hogy 5 év elteltével már nehezen lehet őket olvasni. Ezért 2-3 évente készítsünk belőlük egy új másolatot.


10. Rend a lelke mindennek
Ha megfogadtuk az eddigi tanácsokat, jó esélyünk van arra, hogy 20-30 év múlva is meg tudjuk nézni utazásunk digitális formában tárolt fotóit. Ezért minden utazás képeit tároljuk külön mappákban, amelyeknek olyan nevet érdemes adni, ami tartalmazza a felvételek készítésének helyszínét és időpontját. 

10. Rend a lelke mindennek

Ha megfogadtuk az eddigi tanácsokat, jó esélyünk van arra, hogy 20-30 év múlva is meg tudjuk nézni utazásunk digitális formában tárolt fotóit. Ezért minden utazás képeit tároljuk külön mappákban, amelyeknek olyan nevet érdemes adni, ami tartalmazza a felvételek készítésének helyszínét és időpontját. 

Ezt látni kell: korunk 5 csodája

Az ókor 7 csodáját napjainkig számos követte. Most öt olyat ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek technikai megvalósítása csodálatos és amiket feltétlenül meg kell nézni, ha a környékén jár valaki.

5. csoda: klimatizált buszmegálló
Összeállításunk utolsó helyére került ez a Dubai-ban található látványosság, ami fittyet hány a környezetvédelemre és az energiatakarékosságra. A hat méter hosszú, két és fél méter széles megállóban 14 utas várhatja kellemes, 22 Celsius fokos környezetben a buszt, miközben a nyári átlaghőmérséklet meghaladja a 40 fokot. A tavaly elkészült első légkondicionált megállót a tervek szerint még közel ezer fogja követni a 20 millió dolláros projektben.

4. csoda: autóváros
Talán rajzfilmekben látni hasonló építményeket, mint amilyen a németországi Wolfsburg-ban található Volkswagen Autostadt. Az élménypark szó szerint legnagyobb látványossága az a két 60 méter magas üvegsilója, amelyekben a Volkswagen gyárból kikerülő új gépkocsikat tárolják. Az üvegtornyokat egy 700 méter hosszú földalatti alagút köti össze a gyárral, ezen keresztül érkeznek az autók. hogy azután robot-liftekkel a  helyükre kerüljenek. Egyes európai országokban a  vásárlók választhatják azt a lehetőséget, hogy új Volkswagen gépkocsijukat közvetlenül ezekből  a hatalmas tárolókból veszik át.




3. csoda: tenger alatti étterem
Ehhez a csodához egy kicsit távolabbra kell utazni, egészen a Maldiv-szigetekig. Aki azonban eljut oda, annak nem szabad kihagynia  a világ első vízalatti éttermét. Öt méterrel a hullámok alatt építették meg ezt az üvegfalú termet, amelyik egyszerre 14 asztalnál fogadja a vendégeket. A viszonylag kis mélység miatt tökéletes színpompában, 270 fokos látószögben csodálhatjuk meg a tenger élővilágát. Ha szerencsénk van, a tányérunkon lévő, átlagosan 200 dollárba kerülő  fogás élő változatát láthatjuk az üvegfal túloldalán is.  

2. csoda: szuperszonikus lift
Az előbbi helyszíntől már viszonylag csak egy kis ugrás, hogy a mélyben található csoda után csaknem a felhők közé repüljünk. A világ leggyorsabb utasszállító liftje a világ legmagasabb épületében, a tajvani Taipei 101-ben üzemel. Az 509 méter magas felhőkarcolóban elég sokáig tartana hagyományos liftekkel feljutni a felső szintekre. A Toshiba által tervezett és épített felvonó a Guinness rekordok közé is bekerült. A lift percenként akár 1010 méter megtételére is képes, azaz 60 km/h sebességgel repíti utasait a magasba. Mindössze 39 másodpercre van szükség, hogy az 5.-ről feljussunk a 89. szintre.

1. csoda: híd a felhők között  
Szubjektív listánk első helyezettje  a franciaországi Tarn folyón keresztül ívelő Millau híd, amelyik a Párizs-Barcelóna autópálya forgalmát vezeti át  300 méter magasban. 2001-ben kezdték el az építkezést, és 2004-ben adták át a hidat. Úgyanaz az építővállalat, az Eiffage dolgozott a hídon, mint amelyik az Eiffel-tornyot építette. A szerkezeti elemek hidraolikus beemelését pedig a Golden Gate hídnál is közreműködő cég végezte. A hét pilérből álló viadukt hossza 2460 méter, 85 ezer köbméter betont használtak el hozzá és tömege meghaladja a 36 ezer tonnát.

10 jó tanács kényszerleszállás esetére

Sajnos egyre gyakrabban hallani kényszerleszállást végrehajtó repülőgépekről. Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amivel növelhetjük túlélési esélyeinket.
Annak ellenére, hogy a statisztikák alapján a repülő az egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköz, a legkisebb meghibásodásnak is komoly következményei vannak. Egy gépkocsinál egy leeresztett kerék vagy a motor leállása általában csak bosszúságot okoz, ugyanez egy repülőnél már végzetes lehet. Éppen ezért szigorú biztonsági előírások és folyamatos műszeres ellenőrzés vigyáz az utasokra és a legkisebb gyanús jelre is megszakíthatják egy repülő útját. Az esetek többségében ilyenkor minden gond nélkül visszafordítják vagy a legközelebbi repülőtérre irányítják a járatot, ahol az gond nélkül landolhat, hogy ellenőrizzék és kijavítsák a hibát. Ilyenkor a kényszerleszállás csak egy izgalmas utazási élmény, ha azonban súlyosabb meghibásodás történik vagy nem jut el a gép egy leszállópályáig, akkor komoly a baj.

Mit tehetünk, hogy jó eséllyel túléljünk vagy nagyobb sérülések nélkül megússzunk egy rázósabb kényszerleszállást vagy egy repülőgép balesetet?

1. Elsősorban higgyünk a statisztikáknak! A Popular Mechanics feldolgozta azoknak az 1971 óta történt amerikai repülőszerencsétlenségek adatait, amelyeknél voltak túlélők. Ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy minél hátrébb ülünk, annál jobbak az esélyeink. A gép elején található First vagy Business Class utasainak mindössze 49 százaléka élte túl a baleseteket, míg a gép farokrészében 69 százalék volt ez az arány. Ha tehát elviselünk egy kis kényelmetlenséget és választhatunk a helyek közül, akkor érdemes a hátsó sorokba kérni a jegyet. Arról is készült kimutatás, hogy a túlélők általában nem ültek 7 sornál messzebb egy kijárattól, így ezt is figyelembe vehetjük ülésünk meghatározásánál.

2. Szintén az elővigyázatossági előkészületekhez tartozik, hogy a repüléshez viseljünk kényelmes, természetes anyagból készült ruházatot, mivel a szintetikus anyagok elolvadhatnak. A hosszú szoknya és nadrág védelmet nyújthat tűz esetén, de hasznos lehet, ha csúszdán keresztül kell elhagyni a gépet.
Viseljük olyan lábbelit, aminek nem magas a sarka, hogy minél gyorsabban mozoghassunk. Vegyünk figyelembe minden kézipoggyászra vonatkozó szabályt, és amennyiben lehetséges, inkább döntsünk a csomagok feladása mellett.

3. Figyeljünk oda a felszállás előtti eligazításkor, és olvassuk el a biztonsági ismertető leírást még akkor is, ha rutinos utazók vagyunk. A repülők nem azonos méretűek, éppen ezért a vészhelyzeti teendők is különböznek. Legyünk felkészültek azáltal, hogy elképzeljük, hogyan fogunk viselkedni egy kényszerleszállás esetén.

3. Nézzünk körbe, hogy hol vannak vészkijáratok, és válasszuk ki a hozzánk legközelebb lévőt. Számoljuk meg a köztünk és a kijárat között lévő üléseket arra az esetre, ha sötétben kellene megkeresni a vészkijáratot.

4. Repülés alatt tartsuk bekapcsolva az övet, még akkor is, amikor erre nem figyelmeztetnek. Az a kis kényelmetlenség hasznunkra válhat ha légörvények megdobják a gépet. Becsatolás nélkül könnyen kieshetünk az ülésünkből, ami komoly, esetleg halálos sérülésekkel is járhat. Még felszállás előtt szánjuk rá pár másodpercet, hogy megpróbáljuk kétszer-háromszor csukott szemmel ki- és becsatolni magunkat.

5. Szükség esetén használjuk az oxigénmaszkot már akkor is ha még nem fújódott fel teljesen. Először mindig a saját maszkunkat helyezzük fel, utána segítsünk másoknak. Amennyiben csökken a légnyomás, hamar elfogy az oxigén, így elájulhatunk, ha elsőnek másnak próbáljuk feladni a maszkot.

6. A kényszerleszállás közben készüljünk fel a landolásra, vegyük fel a leszálló testtartást. Hajoljunk előre addig, amíg meg nem érintjük a lábunkat vagy az előttünk lévő ülést. Vegyünk le mindent, ami elmozdulhat, még a szemüveget is , mivel ezek a tárgyak lövedékekké válhatnak egy ütődés soránl. Ilyenkor az oxigénmaszkot is vegyük le és (könnyű azt mondani) próbáljunk nyugodtan lélegezni.
7. A landolás vagy rosszabb esetben a becsapódás után azonnal hagyjuk el a gépet, de először, az ablakon kinézve győződjünk meg arról, hogy a kijáraton keresztül meg tudjuk-e ezt tenni. Ha ebben tűz vagy bármi más akadályoz minket, másik kijáratot kell keresnünk.

8. Ha tűz van a repülőgépen, takarjuk el a arcunkat egy nedves anyagdarabbal. Maradjunk alacsonyan, a füst alatt, gyorsan közelítsük meg a kijáratot, hiszen a kabinban nagyon gyorsan elterjed a füst, amit belélegezve akár meg is fulladhatunk.

9. A gép elhagyásakor az esetleges pánik ellenére próbáljuk betartani a személyzet utasításait. Ők pontosan tudják, hogyan lehet 90 másodperc alatt kiüríteni a teljes repülőgépet, így náluk jobban senki sem tudja, mik a teendők. Ha csúszdán kell elhagyni a gépet, akkor abba úgy ugorjunk bele, hogy a hátunk érje a csúszdát, lábunk lefele legyen és a karunkat kulcsoljuk össze a mellünk előtt. Ha vízbe érkezett a gép, akkor vegyük fel a mentőmellényt, hagyjuk el a gépet és csak ha már kellően eltávolodtunk, akkor aktiváljuk a mellényt felfújó szerkezetet.

10. Igyekezzünk legalább 200-300 méterre eltávolodni a géptől. Ha lehet, akkor abba az irányba menjünk, amerről a szél fúj, így nem felénk fog szállni a füst és egy esetleges robbanásnál is kevésbé vagyunk veszélynek kitéve. Hiába jut eszünkbe, hogy bármilyen fontos dolgot a gépen hagytunk, semmilyen esetben sem menjünk vissza a roncshoz, mert bármikor bekövetkezhet egy robbanás.

Persze stresszhelyzetben nehéz betartani ezeket a tanácsokat és remélhetőleg sohasem lesz rájuk szükség, de talán a most olvasottak önkéntelenül is eszükbe jutnak egy kényszerleszállás során.