Infonaplo

2009/09/22

Fürödjön 10 millió medúza között!

Első hallásra nem tűnik túl csábítónak az ajánlat, hogy medúzákkal teli tóban úszkáljunk. Sőt. Nem sok jót hallottunk ezekről az állatkákról. A világ egy távoli pontján azonban nem is jelent olyan nagy kockázatot egy ilyen kaland.

Pedig egyes fajtájuk csípése halálos is lehet, mint például a kockamedúzáé. Ennek az állatnak a legerősebb a mérge az állatvilágban. Csaknem 60 darab, négy és fél méteres tapogatója és mintegy ötmilliárd csalánsejtje van. Akit megcsíp, annak nem sok esélye van a túlélésre. A fájdalomtól sokkot kap, képtelen mozogni, így megfullad. Évente körülbelül száz ember halálát okozza medúzacsípés. Mindezek tudatában inkább elkerüljük a kellemetlenséget, és nem megyünk medúzákkal teli vízbe. Pedig nem mindig kell félnünk tőlük. Vannak barátságosabb fajták is.



El tud képzelni egyetlen helyen több mint tízmillió medúzát?  Hihetetlen, pedig igaz, hogy ennyi található a Ongeim'l Tketau tóban, Palaunál, a csendes-óceáni Caroline szigetcsoportnál. A tó sok millió évvel ezelőtt keletkezett, amikor a szárazföld egy része megsüllyedt, másik része pedig  felemelkedett, egy nagy sós tavat leválasztva a tengerből. A tó kapcsolatban maradt a tengerrel, kicsi sziklaréseken keresztül friss víz áramlik be. A tó átlag-mélysége 25 méter, hossza 420, szélessége 160 méter. Hajóval közelíthető meg, majd egy könnyű hegymászás, és kirándulás következik a dzsungelen keresztül. A túra során a látogatók megismerhetik a hely élővilágát is.

A tóban élő  medúzák a búrájuk alatt élő algákkal táplálkoznak. Az évek során az állandó alga mennyiség miatt, valamint hogy nem voltak ellenségeik, amik ellen védekezniük kellett volna, támadási-védekezési  kényszerük szinte teljesen eltűnt. Bár még mindig vannak méregtartó kamrácskáik, azok olyan picik, hogy nem veszélyesek. A megváltozott életkörülmények miatt sokkal gyengébb a csípésük.  Ezért lehet velük fürdeni.

A medúzák naponta kétszer úsznak keresztül a tavon, hogy a kalapjuk alatt élő algákat napfény érje. Az algák állítják elő a fenntartásukhoz szükséges cukrot, amiből energiát nyernek. A még hiányzó energiához néha vadászniuk kell, ezért nem igazak azok a mendemondák, miszerint az itt élő medúzák már nem csípnek. Éjszaka a víz aljára süllyednek, ahol a víz nitrogén tartalma magasabb. Ez is az algák életben maradásához szükséges. Ebben a tóban a medúzák egyetlen ellensége a szellőrózsa.

Aki vállalkoznak a fantasztikus kalandra és együtt szeretnének úszkálni a medúzákkal, csak búvárfelszerelés nélkül tehetik ezt meg. A  búvárkodás ugyanis a magas hidrogén-szulfid tartalom miatt, ami mérgező, nem engedélyezett. Akik félénkebbek, vagy allergiásak a medúza csípésre, védőruhát kapnak.

A hely leghíresebb lakója az arany-medúza, ami jellegzetes színéről kapta a nevét. Megtalálható még a pöttyös medúza is, ami átlagosan tíz centiméter átmérőjű, de elérheti akár a 60 centimétert is. Ez a faj nem veszélyes a fürdőzőkre, mert nem csalánozó, csak kellemetlen érzés velük találkozni.  A hold medúza 40 centiméteres átmérőjű is lehet. Nappal inkább a mélyben tartózkodik, ezért ritkábban látható.
A medúzák mellett más tengeri élőlénnyel is találkozhatnak az idelátogatók, így tengeri szivaccsal, kagylókkal. A jégmadár, a kormorán a part menti mangrove fák lakója.

Aki a környéken nyaral, annak a medúzák közötti fürdőzés  mindössze 35 dollárjába kerül, mely magában foglalja a belépési engedélyt és a hajóút árát is, amivel a tóhoz eljuthatunk. A kevésbé vállalkozó kedvűek számára következzen néhány videó ebből a mesevilágból.

http://www.youtube.com/watch?v=AwQDxGf9YtY
http://www.youtube.com/watch?v=P6lNUhBAS8U
http://www.youtube.com/watch?v=UXV1D13f0Ko
http://www.youtube.com/watch?v=r9c_-j9H0_A

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése