Infonaplo
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém. Összes bejegyzés megjelenítése

2009/10/29

609 méter magas épülettel készül Dubaj az olimpiára (képgaléria)

Új csoda készül Dubajban:  a Jumeirah Garden. 2020-ra tervezik ennek a  városon belüli városnak az átadást. A tervek ismét olyan különlegességet rejtenek, amilyet még nem látott a világ. Ráadásul, az ünnepélyes megnyitó ideje az a dátum lenne, amikorra Dubaj szeretné elnyerni a nyári olimpiai játékok szervezésének jogát.

A Jumeirah partszakasz régen arabok lakta terület volt. Halászok, gyöngybúvárok, kereskedők éltek itt. Az ötvenes években ezen a területen kezdtek el a külföldiek számára lakásokat, rezidenciákat építeni, mert ez a terület volt számukra megfizethető. Mára ez a hely már egy márka név lett, a luxus, a fényűzés jelképe. A város fejlesztői pedig mindent elkövetnek azért, hogy ez a név a világon mindenhol ismert legyen.

A tervek szerint az épületkomplexum négy fő elemből állna, amelyek mindegyike igazi építészeti különlegesség.

A Meraas Tower, a  fény tornyának nevezett épület, egy szuper magas felhőkarcoló, amelynek  101 emelete közel 550 méter magasságba kúszna. A torony  prizmákra tagolt alakjának oka, hogy a szél és a fény szabadon áramolhasson az épület körül. Az épületből majd teljes körpanoráma fog a  városra tárulni.

A Park Gate nevű komplexum hat darab harminc, negyven emelet magas épületből állna, melyeket páronként boltozatos kupolákkal kapcsolnának össze. A kapuk függőkerteket rejtenének magukban és egyben az épület hűtéséről is gondoskodnának.

A 1 Dubai nevű torony a világ egyik legmagasabb épülete lenne, 609 méteres magasságával. Három, az alapjánál összenőtt toronyból áll majd, melyeket hidakkal fognak egymáshoz kötni. A függőleges városban nemcsak szállodák, hanem apartmanok, irodák is helyet kapnának.

A negyedik nagy épület egység a Park Avenue torony 550 méter magas, 116 emeletes. Hullámzó felülete teszi különlegessé. Ezt úgy érik el, hogy mindegyik ablaka különböző szögben áll, ezért a fény máshogy verődik róluk vissza. Mivel teljesen átlátszó, hűtéséről és az erős napsugárzástól különleges módon kell megvédeni. A szélturbinák ventilátorszárnyait úgy helyeznék el emeletenként, hogy azok árnyékolnák is egyben az emeletet. Energiaszükségletüket napkollektorokkal oldják majd meg. Több emeletes halljában kétszintes lifttel lehet majd közlekedni, vagy felfüggesztett üvegfolyosóin lehet majd sétálni. Területén szálloda, apartman, iroda, olimpiai szabványoknak megfelelő méretű uszoda, éttermek, üzletek lesznek.

A jövő városa a tervek alapján tizenkét év alatt készülne el és a látvány szerint a tervezőket nem befolyásolta a gazdasági válság, hiszen a tervezett költség 95 milliárd dollár. A legfőbb elvárás munkájukkal szemben, hogy a világon egyedülállóak legyenek és ha megnézzük a látványterveket,  űúgy tűnik, ennek a kritériumnak meg is fognak felelni.





2009/10/28

Vad tájakon, vad vizeken (videókkal)

A vad-vízi evezés megszállottjai valószínűleg tudják, merre vannak a legjobb pályák,  akik azonban most szeretnének belekóstolni ebbe a sportba, azoknak egy kis ízelítőt nyújtunk át, merre lehet elindulni, milyen felszerelések szükségesek a raftinghoz.

Már elmúlt az a korszak, amikor tutajon lehetett leereszkedni egy nagyobb folyón, kihasználva a természet adta lehetőségeket, miközben élveztük a táj szépségeit. Ma már másra vágynak az emberek, kalandra, veszélyre. Nos, ezt meg is kapják. Horvátország elsősorban nem erről az oldaláról ismert, pedig minden lehetőség adott ehhez a sporthoz. Bő vizű, sebes hegyi folyók, jó idő, csodálatos környezet.

A rafting alapja a könnyű, felfújható gumicsónak, amit még az amerikai hadsereg számára fejlesztettek ki. A gumicsónak ellenáll a sziklák éleinek, könnyű és szívós, nem törik össze, ha kőnek ütközik.
Ha egyszer elindult a hajó, nincs megállás. Akkor sem, ha valaki kiesett a csónakból, nem lehet érte visszafordulni, megvárni, amíg valahogy visszamászik a csónakba. Itt a víz az úr és a túra végére csak az erősek maradnak talpon, pontosabban a csónakban.

Csónakot és megfelelő ruházatot, védőfelszerelést a legtöbb esetben a túra szervezői biztosítanak. Tőlük kapnak hasznos és betartandó utasításokat a jelentkezők arra vonatkozóan, mit  kell tenni a túra során, miként kell viselkedni a csónakban. A nagyobb csónakokban az utasokkal együtt evez a vezető is, míg a kisebb csónakok esetében külön utazik, és a többieket saját csónakjából próbálja tanácsaival buzdítani és lelkesíteni. Fontos tanács, hogy a célban hagyott  autóban legyen száraz ruha, amit a túra után felvehetünk.


Dobra folyó, Karlovac
A folyó elsősorban tiszta vízéről ismert. Erdős kanyonjai felejthetetlen élményt nyújtanak. A gyors folyású szakaszokat enyhe lejtős részek követik és néhány erős kanyartól eltekintve nyugodt a folyó, melyben meg is lehet mártózni. 10-12 személyes rafthajóval nagyjából 17 kilométeres túrát ajánlanak a kihívást kedvelőknek. Ezt a távot 3-4 óra alatt lehet teljesíteni. A veszélyesebb, nagy hullámos részen már az evezés elején túljutunk, így bőven marad idő a sokkhatást kiheverni és a természet szépségeiben gyönyörködni. Érdemes a tervezett túra előtt érdeklődni, kellően bővízű-e a folyó, mert akkor lesz a lesiklás az igazi.




Mreznica
A 64 kilométer hosszú folyót  93 kisebb-nagyobb vízesés teszi izgalmassá. Felső része sajnos csak júniusig hajózható, amíg a hegyekben elolvad a hó, hiszen a folyó abból táplálkozik. Primislje falunál indulnak a túrák, nyáron azonban lejjebb kell ereszkedni. Az alsóbb szakaszokon vízhozamban már nem lesz hiány, hiszen a Mreznica négy folyó vízét gyűjti össze.  Ez az rész már  családok számára is biztonságos vad-vízi túrákat kínál. A nagyobb vízeséseken persze nem evezni kell, hanem ugrálni, ami igen nagy elszántságot és bátorságot kíván. A nagyobb vízesések alatt a víz erejének köszönhetően barlangok alakultak ki, amikbe be lehet menni csónakkal is és fantasztikus élményt nyújtanak csakúgy, mint a folyóra épített sok kis vízimalom.



Omis, Cetina folyó 
A 105 kilométer hosszú, közel 400 méteres esésű folyó az Adria- tengerbe ömlik. Kicsi,  2-3 személyes hajókkal lehet útnak indulni a sok kisebb, nagyobb vízesés felfedezésére. A folyó felső szakasza eléggé nyugodt, ekkor van idő megszokni a csónakot és az evezést. Amikor kellően ellazultunk és már élvezni kezdjük az utazást, akkor kezdődnek az izgalmak. Először a látvány lenyűgöző, mert a lehajló ágak sűrűjében olyan mintha labirintusban haladnánk. Ezután az utazás lesz szó szerint lélegzet elállító. A 9 kilométeres túrák délelőtt és délután indulnak és  3-4 órásak. 180 méter magas sziklacsúcsok között halad a folyó sziklafalba vájt medrében, tavak és vízesések tarkítják az utat. A kevesebb izgalomra vágyóknak  enyhébb túrákat is ajánlanak a kísérők, nagyobb raftinghajóban, Zadvarja falutól a  Kraljevac víz-erőműig. Ezt a túrát fürdőruhában és sportcipőben is lehet teljesíteni.
A környéken a raftingon kívül más extrém sportokkal is kipróbálhatjuk erőnket és bátorságunkat. A 4-5 órás kanyon túrák kötélen ereszkedést, vízben gázolást, sziklamászást, barlangtúrát is tartalmaznak és érintik a Gubavica vízesést.  A kirándulás után még lehet a homokos tengerparton pihenni vagy városnézésre menni. A városka történelmi emlékei a római korba vezetik a turistákat.

2009/10/15

Pokoli (magas) tornyok - hátborzongató kilátók

Az ember alapvető tulajdonsága, mindig kitűnni az átlag közül. Talán ezért is van az, hogy bárhol kilátót talál, felmászik rá. Még akkor is, ha az csak egy egyszerű vadászles. Hajtja a kíváncsiság, mit láthat onnan, mi lehet más, mint lentről. Rendületlenül kivárja a sort, befizeti a panoráma árát, a liftet, vagy csak utolsó erejével küzdi le a magasságot. Lássuk, merre érdemes keresni a  világ legszédítőbb kilátó tornyait!

Skylon Tower, Niagara vízesés, Ontario
1964-ben kezdték el építeni és a következő évben már át is adták a 7 millió dollárba került tornyot. 160 méter magas az utca szinthez viszonyítva és  236 méter a vízesés aljához viszonyítva. Három lift helyezkedik a külső oldalán, mellyel a látogatók 52 másodperc alatt juthatnak fel a magasba. A külső erők hatásától egyetlen tartó-kötél védi a liftet. A köteleket pedig egy függöny védi a széltől, hótól.
Innen nyílik a legszebb kilátás a vízesésre, az amerikai és a kanadai oldalra is. A tetején két étterem működik, ahol egyszerre  276 vendég élvezheti a látványt és az ételt. Ha egy órát töltünk a toronyban, akkor a teljes panorámát láthatjuk, ugyanis ennyi idő alatt  fordul körbe a teteje. A toronyban biztonsági és meteorológia megfigyelő állomás is működik.
Zizkov Television Tower, Prága
1984-89 között épült. A legfelső látogatható pontjára 93 méter magasra gyorslifttel lehet feljutni. 66 méter magasságban található az étterem, ahonnan jó idő esetén akár 100 kilométer távolságra is el lehet látni. A torony teljes magassága 216 méter és különlegessége az a messziről is jól látható 10 hatalmas baba, akik a toronyba szeretnének felmászni.

CN Tower, Toronto, Kanada
Eredetileg egy jelkép volt, ezzel szerették volna demonstrálni az ottani ipar erősségét. 553 méteres magasságával 2007-ig a legmagasabb torony címet viselte. A torony különböző pontjaira  hat üveglift szállítja az utasokat. Négy kilátó szinten lehet gyönyörködni, amik közül az legizgalmasabb 342 méter magasan van. Itt hat centiméter vastag üveglapokból készült folyosón lehet kívül végigmenni (mászni). 346 méter magasan van egy kávézó. 351 méteren pedig egy a gömb alakú étterem, aminek forgó padlója 72 perc alatt megy körbe. 447 méter magasságig lehet feljutni, ehhez azonban újabb jegyet kell vásárolni. Jó időben akár 160 kilométerre is el lehet látni, vagyis a Niagara vízesésben is lehet gyönyörködni.

Dragon Tower, Harbin, Kína
360 méterével Ázsia egyik legmagasabb acéltornya. A legbátrabbak 190 méter magasságban végigsétálhatnak a kilátó külsején, egy peremen, biztonsági kötéllel. Aki bátortalanabb az 181 méter magasságban egy üveg folyosóban mehet körbe, de ez a kaland is  olyan hatást kelt, mintha a semmiben sétálnánk. Itt mindenki elmondhatja, hogy egy világ hevert a lábuk alatt. Évente rendeznek itt lépcsőzési versenyt, hogy ki tudja leghamarabb megtenni az 500 lépcsős távot. A jelenlegi csúcsidő 7 perc, 28 másodperc.

Pilgrim Tower, Provincetown
Komoly történelmi háttere van ennek a  77 méter magas toronynak. 1907-ben Roosevelt elnök helyezte el az alapkövét, majd 1910-ben adták át az emlékművet, azon zarándokok emlékére, akik meghódítva az Új Világot 1620-ban Mayflower nevű angol hajón érkeztek ide és először léptek Provincetown területére. Öt hetet töltöttek itt és ők írták meg telepük alapító okiratát, ami Mayflower Compact néven vonult be a történelembe. Ez volt az első írott, angol nyelvű alkotmányos dokumentum.

Big Walker Lookout, Virginia Állam
Végezetül következzen összeállításunk legalacsonyabb, de talán a pokoli jelzőre leginkább rászolgáló építménye.  A neve sokat elárul a toronyról. Valóban egy nagy séta vár arra, aki elég bátor ahhoz, hogy megmássza a lépcsőket. Akiknek sikerült, azt állítják, megérte, mert a látvány fantasztikus, még akkor, ha csak lefele nézünk, a lépcsőkre. A torony csupán 30 méter magas, viszont hegy tetején áll. Öt állam felé tárul csodás panoráma. az 1947-ben elkészült háborús emlékmű, az amerikai polgárháború történetét bemutató kiállítás része.

2009/10/01

4 millió forint egyetlen éjszakáért (képgalériával)

A napokban ünnepelte egy éves születésnapját az Atlantis Hotel Dubajban, ami  négy év alatt, 1,5 milliárd dolláros költséggel épült. Az Atlantisz mottója: “együtt a vízzel”, ami pontosan tükrözi a valóságot, hiszen ez egy olyan  luxus szálloda, amiben hatalmas akváriumokat és a Közel-Kelet legnagyobb vízi élményparkját találhatjuk.
A mesterséges Pálma sziget ikonja lett a hotel, amelyben 1373 szoba, 166 lakosztály, 17 étterem és bár, 65 ezer tengeri élőlényt felvonultató akvárium, delfin show és élménypark várja a vendégeket.

A szálloda hihetetlen  aprólékossággal kidolgozott díszítései az ezeregy éjszaka meséinek világába viszi a látogatókat. Valóban mesés lehet azok számára, akik megtehetik, hogy kifizetik egy éjszaka árát, ami 13 ezer font (közel 4 millió forint!). A szobák a Perzsa öbölre, illetve a Pálma szigetre néznek. Egy lakosztály 300 négyzetméter alapterületű, külön személyzettel, komornyikkal, séffel, konyhai mosogatóval. A vendégek kényelméről 3500 fős személyzet gondoskodik.


A szálloda előtere is különleges, harminc méteres belmagasságával, háromezer kézzel készített üvegberakással. A folyosók tíz méter magas üvegfalán keresztül az akváriumokban élő 250 fajta halat csodálhatja meg a sétáló, köztük cápákat, angolnákat, rájákat. Az akváriumban víz alatti folyosókon lehet végigsétálni és a naponta többször megrendezett delfinshow nemcsak bemutató, mert a vállalkozó kedvűek együtt úszhatnak ezekkel a barátságos állatokkal. 

Az élménypark egy 700 méteres tengerpartszakaszon található és naponta 18 millió liternyi friss vizet használnak a működtetéséhez. A legkülönlegesebb  attrakcióik közé tartozik a 30 méter hosszú, szinte függőleges csúszda, ami egy cápákkal teli csatornába érkezik és a több, mint  2 kilométeres, vízesésekkel, hullámokkal tarkított, trópusi  őserdő között kanyarogó folyó. 

Az Atlantis olyan hely, ahol csak az igazán gazdagok érezhetik jól magukat, hiszen ezt a luxust csak kevesen engedhetik meg maguknak. 

2009/09/22

Fürödjön 10 millió medúza között!

Első hallásra nem tűnik túl csábítónak az ajánlat, hogy medúzákkal teli tóban úszkáljunk. Sőt. Nem sok jót hallottunk ezekről az állatkákról. A világ egy távoli pontján azonban nem is jelent olyan nagy kockázatot egy ilyen kaland.

Pedig egyes fajtájuk csípése halálos is lehet, mint például a kockamedúzáé. Ennek az állatnak a legerősebb a mérge az állatvilágban. Csaknem 60 darab, négy és fél méteres tapogatója és mintegy ötmilliárd csalánsejtje van. Akit megcsíp, annak nem sok esélye van a túlélésre. A fájdalomtól sokkot kap, képtelen mozogni, így megfullad. Évente körülbelül száz ember halálát okozza medúzacsípés. Mindezek tudatában inkább elkerüljük a kellemetlenséget, és nem megyünk medúzákkal teli vízbe. Pedig nem mindig kell félnünk tőlük. Vannak barátságosabb fajták is.



El tud képzelni egyetlen helyen több mint tízmillió medúzát?  Hihetetlen, pedig igaz, hogy ennyi található a Ongeim'l Tketau tóban, Palaunál, a csendes-óceáni Caroline szigetcsoportnál. A tó sok millió évvel ezelőtt keletkezett, amikor a szárazföld egy része megsüllyedt, másik része pedig  felemelkedett, egy nagy sós tavat leválasztva a tengerből. A tó kapcsolatban maradt a tengerrel, kicsi sziklaréseken keresztül friss víz áramlik be. A tó átlag-mélysége 25 méter, hossza 420, szélessége 160 méter. Hajóval közelíthető meg, majd egy könnyű hegymászás, és kirándulás következik a dzsungelen keresztül. A túra során a látogatók megismerhetik a hely élővilágát is.

A tóban élő  medúzák a búrájuk alatt élő algákkal táplálkoznak. Az évek során az állandó alga mennyiség miatt, valamint hogy nem voltak ellenségeik, amik ellen védekezniük kellett volna, támadási-védekezési  kényszerük szinte teljesen eltűnt. Bár még mindig vannak méregtartó kamrácskáik, azok olyan picik, hogy nem veszélyesek. A megváltozott életkörülmények miatt sokkal gyengébb a csípésük.  Ezért lehet velük fürdeni.

A medúzák naponta kétszer úsznak keresztül a tavon, hogy a kalapjuk alatt élő algákat napfény érje. Az algák állítják elő a fenntartásukhoz szükséges cukrot, amiből energiát nyernek. A még hiányzó energiához néha vadászniuk kell, ezért nem igazak azok a mendemondák, miszerint az itt élő medúzák már nem csípnek. Éjszaka a víz aljára süllyednek, ahol a víz nitrogén tartalma magasabb. Ez is az algák életben maradásához szükséges. Ebben a tóban a medúzák egyetlen ellensége a szellőrózsa.

Aki vállalkoznak a fantasztikus kalandra és együtt szeretnének úszkálni a medúzákkal, csak búvárfelszerelés nélkül tehetik ezt meg. A  búvárkodás ugyanis a magas hidrogén-szulfid tartalom miatt, ami mérgező, nem engedélyezett. Akik félénkebbek, vagy allergiásak a medúza csípésre, védőruhát kapnak.

A hely leghíresebb lakója az arany-medúza, ami jellegzetes színéről kapta a nevét. Megtalálható még a pöttyös medúza is, ami átlagosan tíz centiméter átmérőjű, de elérheti akár a 60 centimétert is. Ez a faj nem veszélyes a fürdőzőkre, mert nem csalánozó, csak kellemetlen érzés velük találkozni.  A hold medúza 40 centiméteres átmérőjű is lehet. Nappal inkább a mélyben tartózkodik, ezért ritkábban látható.
A medúzák mellett más tengeri élőlénnyel is találkozhatnak az idelátogatók, így tengeri szivaccsal, kagylókkal. A jégmadár, a kormorán a part menti mangrove fák lakója.

Aki a környéken nyaral, annak a medúzák közötti fürdőzés  mindössze 35 dollárjába kerül, mely magában foglalja a belépési engedélyt és a hajóút árát is, amivel a tóhoz eljuthatunk. A kevésbé vállalkozó kedvűek számára következzen néhány videó ebből a mesevilágból.

http://www.youtube.com/watch?v=AwQDxGf9YtY
http://www.youtube.com/watch?v=P6lNUhBAS8U
http://www.youtube.com/watch?v=UXV1D13f0Ko
http://www.youtube.com/watch?v=r9c_-j9H0_A

2009/09/21

A Föld legpazarabb úszómedencéi

Összeállításunkban olyan medencéket mutatunk be, amelyek tervezésénél nem a tömegsport kiszolgálása volt a fő szempont. Az üzemeltető szállodákat  a vendégek elcsábítása ösztönözte, hogy  minél látványosabb, különlegesebb élményt kínáljanak. A tervezők ezt ki is használják, hiszen  a pénz nem számít. A képeket elnézve a befektetések valószínűleg  meg fognak térülni, ha nem is a mi támogatásunkkal.




Taipa, Crown Towers Hotel
Taipa egy kis sziget a Macau  félszigettől két kilométerre. Itt található ez a hotel, ami egy ausztrál szállodalánchoz tartozik. Természetes, hogy a hat csillagos szolgáltatás tartalmazza a divatos spa lehetőségét is. A látvány azonban már nem természetes. A kényeztető ellátást nyújtó részleg a 38. emeleten található, kétszintes fürdővel, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre.

Dubai, Burj Al Arab
Dubai különlegessége a 321 méter magas szálloda, ami a világ második legmagasabb hotele. Egy mesterséges szigetre épült, amit a szárazfölddel egy függőhíd köt össze. A szálloda helikopterrel közelíthető meg. Ma már Dubai jelképének tekinthető az 1994-ben készült épület. Alapja 230 darab, negyven méteres oszlop. A spa központ a 18. emeleten található. A fürdő különleges, mozaikos díszítése az arab világot, gazdagságot idézi.

Las Vegas, Golden Nugget
A városban a világ sok különlegessége megtalálható kicsinyített változatban. Ezért nem meglepő, ha a fürdők világából is akad egy kis érdekesség. Nem a látványa miatt ajánljuk, hanem furcsasága miatt. A medence része egy tengervizes akvárium, a tenger élővilágával betelepítve. A csúszda ezen keresztül kanyarog, végigvezetve utasát a cápák és más tengeri halak között a fürdőmedencébe.

Grindavik, Blue Lagoon Geothermal Resort
Nem medence, de gyönyörű és különleges élményt nyújt. A látvány lenyűgöző. Geotermikus vize 2000 méter mélyről ered, ahol a hőmérséklete 240 Celsius fok. Míg a felszínt eléri, áthatol a hűvösebb kőzeteken.  A víz gyógyhatása ennek köszönhető. 

Bali, Begawan Giri Hotel
Több toplistán is a világ legjobb spa hotelei között szerepel már évek óta. A szálló hegyek között, erdők sűrűjében található. Az ottaniak a bölcs ember hegyének nevezik a környéket. Aki egyszer erre járt, megérti ennek okát. A hotel több kisebb házból áll, mindegyik mást stílust képvisel, de mind Indonéziára jellemző. A villaszerű házak kicsi medencéjében csak az ott lakó fürödhet. A nyugalomnak azonban igencsak borsos ára van.

Chile, San Alfonso del Mar
A világ legnagyobb nyitott medencéje. Minden vízi sportolásra alkalmas, szörfözésre, vitorlázásra is. Egy külön kis óceán van a hotel-sor előtt. Hófehér homokos part, kristálytiszta tengervíz csábítja ide a víz szerelmeseit. Területére hatezer darab 8 méteres medence férne el. A szálloda-soroknak külön strand-részük van, saját kikötővel és természetesen a szobák mind  a tengerre néznek. 

Zighy Bay, Six Sences Hideaway
Első ránézésre kicsinek tűnhet a medence, de egy-két személynek éppen ideális. Ugyanis, mindegyik villaszerű lakrészhez külön medence tartozik. A kilátás sem mindennapi, egyik oldalán hegyek, a másikon a tenger látható, másfél kilométeres homokos parttal. 

Santorini, Perivolas Luxury Hotel
A hegyoldalban található szálloda apartmanjai a tengerre néznek. Az Égei- tenger fantasztikus színe felejthetetlen látványt nyújt. A barlangokból kialakított lak-részek minden luxus igénynek megfelelnek.

Bahamas, Atlantis Resort
A Bahamák 700 szigetből álló csoportja végighúzódik Floridától, Haitin, Kubán keresztül a Dominikai Köztársaságig. A tenger csodálatos, jellegzetes, kék színét mindenki ismeri.  Szálloda-csoporthoz lagúnák, medencék, vízesések, földalatti akváriumok, barlangok, élményparkok tartoznak 40 ezer négyzetméternyi területen. Itt található a világ legnagyobb fürdőmedencéje, óriáscsúszdákkal felszerelve. 

2009/09/19

Amerika legfurcsább múzeumai

Olyan múzeumokra szeretnénk felhívni Olvasóink figyelmét, amelyekért nem érdemes elutazni a világ vagy Amerika másik végébe, azonban vétek lenne kihagyni, ha éppen arra járunk.


View Amerika furcsa múzeumai in a larger map

PEZ cukorkásdoboz múzeum
A mentolos cukorka Ausztriából indult a  útjára, 1927-ben. Nevét is onnan kapta, a német menta szóból. A PEZ cukorkát azért fejlesztettek ki, hogy segítsen a dohányosoknak megszabadulni káros szenvedélyüktől. A cukorkát és az  adagoló dobozkát Amerikában az ötvenes évek elejétől lehetett kapni.  Nálunk a nyolcvanas évek körül jelent meg a polcokon, a gyerekek örömére. Először csak a dobozka volt csoda és nagyszerű játék. Később, amikor a mesefilmek kedvelt figurái is megjelentek a doboz tetején, már verseny indult, kinek milyen fejű dobozai vannak. 
Eddig hivatalosan már több mint ötszáz figurás változat jelent meg, legutóbb három új karakter került a kupakra, a sikeres Disney-film, A Karib-tenger kalózai hatására, Jack Sparrow és társai. A PEZ dobozok egyedülálló gyűjteményét felsorakoztató múzeum Kaliforniában található.

Az ördög kötele, vagyis a szögesdrótok múzeuma
Texasban található az a múzeum, ahol Amerika, Ausztrália és Kanada szögesdrótjainak eredetével ismerkedhetnek meg a látogatók. Több, mint ezer-féle kiállított terméket nézhetünk meg. Kiderül, milyen anyagokból szőttek drótot, azokat milyen célra használták. Például katonai, büntető, vagy mindennapos használatra. Azokat az eszközöket is kiállították, amikkel el lehet vágni ezeket az akadályokat. Régi fényképek is segítenek abban, hogy a látogató könnyebben átélhesse a látottak hangulatát, amik nem mindig kellemesek. A látottakat a gyakorlatban is ki lehet próbálni, mert a helyszínen beletanulhatunk a szögesdrótfonásba.


Pocsék alkotások múzeuma, MOBA
Ez a nem éppen sikeres darabok számára biztosít megjelenési fórumot. A múzeumnak online kiállítóterme is van. 1993 óta lehet ezzel a lehetőséggel élni. Bár a gyűjtemény négyszáz darabos, ennek csak töredékét, harminc-negyven darabot lehet egy-egy időszakban elérni. Portrék, tájképek és láthatatlan erők című kategóriákban gyűjtötték össze a legrosszabb műalkotásokat.  Rendszeresen rendeznek aukciókat.  A kiállított darabok egy-egy jó ügy érdekében kerülnek árverésre.

UFO múzeum
1947. Roswell. Máig nem tisztázott, mi is történt azon a viharos júliusi napon, az amerikai hadsereg légi bázisán. A sajtó akkor is és azóta is mélyen hallgat. Az 1980-as években kezdett szemtanúkat keresni az ismert ufo-kutató. Könyvek jelentek meg, dokumentumfilmek készültek az ismeretlen repülő tárgyról és annak személyzetéről. A témának szentelt múzeum 1993 óta fogad látogatókat. A kiállítással senkit nem akarnak meggyőzni, mindenki saját belátása szerint hiszi vagy tagadja az "idegenek" létezését. Az évente megrendezett ufo-fesztivál fontos esemény a ufo-hívők számára. A résztvevők megbeszélhetik tapasztalataikat, kutatásaik erdeményét. A látványos ufo-jelmezes felvonulás mindenképpen felejthetetlen élményt nyújt.

Marvin csodálatos mechanikus világa
A ditroiti múzeum egy hobbinak indult érdeklődés hatvan év alatt összegyűlt darabjainak ad otthont. Különlegessége a másutt már nem látható,  érmével működő játékgépek gyűjteménye. Találunk itt jövendőmondót az 1900-es évek elejéről, repülőgép modelleket, színes neon-fényes masinákat, körhintákat, de a legújabb videojátékok is helyet kaptak. A falakon poszterek, képeslapok idézik a múlt hangulatát. A belépés ingyenes. Születésnapi zsúrok lebonyolítását is vállalják, bármelyik korosztály számára. 

Cirkusz múzeum
Cirkuszi ereklyék gyűjteménye. Plakátok, régi fényképek, filmek állítanak emléket a vándorcikuszoknak. Kellékek, kosztümök, és közel kettőszáz cirkuszi kocsi idézi a sajátos hangulatot. A világon ismert cirkuszi kocsik kétharmada megtalálható itt, köztük az 1880-as évekbeli Hamupipőke kocsi is. Kis állatkertben láthatóak a cirkuszi állatok, tigrisek, elefántok, pónilovak. A gyerekeknek külön előadásokkal kedveskednek. Májustól szeptemberig állat bemutatók, koncertek egészítik ki a programot. Külön túrát szerveznek a leghíresebb amerikai vándorcirkusz, a wisconsini Ringling téli pihenőhelyére, Ringlingvillibe. Ráadásul a látogatók egyes műsorszámok főszereplői is lehetnek.

2009/09/14

Vacsorázzon a maffiával!

Olaszország egyik legelőkelőbb éttermébe várják azokat a vendégeket, akik maffiózók társaságában szeretnék ebédjüket, vacsorájukat elfogyasztani. Nem kell bátornak lenni, óvintézkedéseket tenni, hogy elfogadjuk a meghívást, bár igaz, hogy maffiózókkal, gyilkosokkal, veszélyes bűnözőkkel kell egy levegőt szívnunk. Még sincs mitől tartanunk. Egyben biztosak lehetünk, hogy mi az éjszakánkat már nem velük együtt töltjük.

A Pisa melletti Volterra kiemeltem veszélyes bűnözőket  őrző börtönéről van szó. Itt található ugyanis Olaszország egyik legfelkapottabb és legelegánsabb étterme, ahol a séf, a felszolgálók mindegyike gyilkos, maffiózó vagy rabló. A bár-zongorista életfogytig tartó büntetését tölti éppen, amit gyilkosságért kapott. A kápolnából kialakított étterem a csaknem húsz méter magas kőfalak mögött, az őrtornyok tövében, a keresőlámpák pásztázó fényében, biztonsági kamerák kereszt-tüzében található. Az étel elkészültét felfegyverzett börtönőrök felügyelik. Húsz főből álló mesterszakács csapat 120 fő részére készít ételeket. A vendégeknek nagyon szigorú ellenőrzéseken kell átesniük, mégis alig lehet helyet kapni a hosszú előjegyzési listán. Az ételeket nagyon szigorú ellenőrzés mellett készítik. A hangulatos környezetben elfogyasztott gyertyafényes vacsora bizonyára felejthetetlen élményt nyújt a vendégek számára.

Az olaszországi siker után Angliában is több hasonló étterem kezdte meg működését és nem csak a jelentős anyagi haszon reményében. Az éttermekkel az a céljuk, hogy a társadalom könnyebben el tudja fogadni a börtönviselteket, hogy az elítéltek könnyebben kaphassanak egy második esélyt.  Az elmúlt évben Angliában 300 elítélt szerzett új szakmát és megfelelő gyakorlatot hozzá a program keretében.

Japánban inkább az üzleti lehetőséget látták meg a börtönéttermekben. Igazi börtön hangulatot teremtettek. Itt a vendégek bilincsbe verve érkeznek a cellákba, ahol elfogyaszthatják a börtönvacsorát. Előbb azonban végigmennek egy kivégző helyen, ahol éppen elektromos székben hajtják végre a büntetést.  Az agonizáló test látványa valószínűleg többek étvágyát elveszi. A pincéreket a szokásos börtönjelzéssel hívhatják magukhoz a cellákba. A koktélokat injekciós tűből fecskendezhetik a poharakba. Az összegyűlt társaság "váratlanul" egy szökési kísérletbe is belecsöppen. Bizonyára mindenki örül, amikor épségben távozhat erről a különleges hangulatú helyről. 

Egy ilyen vacsora után bizonyára jobban fog mindenki értékelni egy jó kis otthoni házikosztot és kiszolgálást.

2009/09/07

A világ legkülönösebb épületei

Olyan fantasztikus építészeti alkotásokat válogattunk össze, amelyekért nem érdemes elutazni a világ másik végébe, de ha a közelben járunk, szánjunk rá időt, hogy megcsodáljuk.

Az épületek közös vonása, hogy ránézésre olyanok, mintha semmibe vennék a gravitációt. Gyakran a gyerekek rajzai között találunk ilyen házakat, de úgy látszik a játékos kedvű tervezőknek és építőknek semmi sem lehetetlen.


Wosoco Apartments (Amsterdam-Osdrop, Hollandia) 
Hibás tervrajz és a törvényi rendelkezések nem tudása ihlette ezt a különleges megoldású apartman-ház blokkot. A tervezők ugyanis figyelmen kívül hagyták a terv elkészítésekor azt a Hollandiában is érvényes rendeletet, hogy a lakásokat bizonyos mennyiségű napfény kell, hogy érje. A módosítás ezért 13, első pillantásra furcsa építménnyel bővítette a lakóház északi homlokzatát. Így a lakások már elég fényhez jutottak kelet illetve nyugati irányból és a ház alapjait sem kellett megnövelni.

Lebegő kastély (Ukrajna)
Statikailag úgy tűnhet, hogy a szél bármelyik pillanatban szárnyára kaphatja ezt a házat. Az alapja egy kivénhedt műtrágya tároló és úgy tűnik, hogy a szükség tényleg szárnyakat ad és nem csak a gondolatoknak. 

Habitat 67 (Montreal, Kanada) 
A tervezőket nyilván egy népszerű építőjáték ihlette, ahol semmilyen megoldás nem lehetetlen. Nem csak a látvány szokatlan. Mindegyik lakás különálló, mint a külvárosi családi házak. Ráadásul mindegyiknek önálló, nyitott terasza vagy belső udvara van.

Free Spirit Spheres (British Columbia, Kanada)  
A látvány az amerikai filmekből ismert gyerekkori játszókuckókra emlékeztethet bárkit. A gömb tartó-oszlopa egy kiöregedett fa is lehet, de a földre is lehet építeni, mint egy bölcsőt. 4-4 rögzítő-pontja van alul és fölül, melyek önállóan is meg tudják tartani az objektumot. A gömb dupla rétegű. A külseje üvegszálas laminált fa borítás, ami megvédi lakóját az időjárás viszontagságaitól.

Cube House (Rotterdam, Hollandia)
Az építész, Piet Blom 45 fokos szögben megemelte a hagyományos kockaházat, majd egy hatszögletű alapra helyezte úgy, hogy a kocka három oldala az alapon, három pedig a levegőben van. Mindegyik blokk három szintes. A konyha, a nappali és a fürdőszoba alul van, középen a hálószobák és a piramis csúcsban pedig a tetőtér, ahonnan remek kilátás nyíli a környékre. A lakások elégé drágák, de a különlegeset mindig meg kell fizetni.

Bűntanya (Arhangelszk, Oroszország)
A furcsa, bizarr építmény egy orosz gengszter 15 évi munkája. A 13 emelet 40 méter magasságig nyúlik az égbe. Pedig a tulajdonosa semmi különlegeset nem akart. Csupán két kívánsága volt, hogy háza nagyobb legyen, mint a szomszédoké és már messziről lehessen látni, hogy a tulajdonosa vagyonos ember.

Gombaház (Cincinatti, Ohio, USA)
Anyagában és formájában is furcsa ez a ház. Mintha talált anyagokból lenne csak összehegesztve. Pedig ez nem egy tákolmány. Tervezője a helyi egyetem építész és belső építész professzora, Terry Brown, akinek neve elismert szakmájában.

Fordított világ (Syzmbark Lengyelország)
A felfordult házzal üzenni szeretett volna a tervező. Az építmény az építész, Daniel Czapiewski véleményét tükrözi a szocialista múltról. 

Pod House (Powder Mills Park,  New York, USA)
Ezeket a házakat nyilván az ufó-történetek ihlették. Érdemes lenne megnézni, ki is laknak bennük. Minden esetre társas lények lehetnek, mert a házakat egymásba nyíló séta-utak kapcsolják össze.

Napraforgó ház (Freiburg, Németország) 
Ez tényleg "kacsalábon forgó" palota. Ha látványában nem is, de funkciójában mindenképpen. A ház energiáját napelemek segítségével fedezik. Az épület mindig a napsütés irányába fordul télen. Nyáron pedig hűtőtoronyként véd a meleg ellen. A szemnek nem túl csábító, a környezetvédők azonban látják és értékelik szépségét.