Infonaplo

2009/11/01

Európa legszebb tavai

Elfelejtett régi kedvencek, melyek nemcsak látványukról, hanem szórakoztatási, sportolási lehetőségeikről is híresek. Régebben keveseknek és főleg ritkán adatott meg, hogy eljussanak valamelyik déli tengerpartra. Ekkor nagyon népszerű célpontok voltak a melegebb vizű tavak, de ma már szinte eszünkbe sem jutnak, ha nyaralásról van szó. Pedig szépségük nem ezt érdemelné. Ajánlatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy ha másként nem is, legalább átutazóban egy-egy napra megpihenjünk partjaiknál.

Horvátország, Plitvicei tavak

A Nemzeti Park területe 295 négyzetkilométer és érintetlen .szépsége miatt a világörökség része. Területén 16 tó található, melyeket csaknem 200 kisebb nagyobb vízesés és folyó köt össze. A tavak füzérszerűen helyezkednek el és ha követjük őket, akkor a kezdeti 639 méteres tengerszint feletti magasságból  483 méterre ereszkedhetünk le. A környező erdők remek kirándulóhelyek,  a part menti sétautak, kis hidak remek alkalmat kínálnak a romantikus sétákhoz. A gyerekesek kisvasúttal vagy hajóval is bejárhatják a vidéket.
A vizek szerelmesei több napos túrákon vehetnek részt, melyeknek ideális kiinduló helye lehet  Korana falu. Kirándulás, úszás, evezés, raftingolás, biciklizés, ezek együtt nagyon csábítóan hangzanak az aktív pihenést kedvelők számára, de  hegymászás, barlangtúra is kiegészítheti a szokásos kirándulásokat. Sebes folyók kötik össze a tavakat, amik remek látványt is nyújtanak vízeséseikkel. Lassúbb szakaszai ideálisak a kenuzásra, míg vízesésekkel tarkított részei a vad-vízi evezés kihívásait kedvelők számára tökéletes.
Kerékpár túrával egybekötött kirándulást is lehet tenni a környéken. Figyeljünk azonban arra, hogy kisebb gyerekek számára megerőltető lehet az egész napos biciklizés. A tavak vize nyáron a 25 Celsius fokot is elérhetik, tehát fürdőzésre is alkalmasak.

Olaszország, Garda-tó
52 km hosszú és 18 km széles Olaszország legnagyobb tava, amelyik  az Alpok és  a Pó folyó találkozásánál alakult ki.  Hegyek, középkori falvak között helyezkedik el. Ideális pihenőhely azok számára, akik a fürdőzés mellett a kirándulást is kedvelik. A hegyről fújó állandó szél miatt Európa kedvelt szörföző helye. Más extrém sportot kedvelők is messziről zarándokolnak ide, mert remek kiinduló hely ez a hegyi kerékpárosoknak és  a sziklamászókat is messze vidékekről ide vonzza a környék. Mediterrán éghajlata miatt sokan keresik fel strandjait, kempingeit.  Déli partján az éjszakai élet visszafogottabb, emiatt elsősorban kisgyermekeseknek ajánlott.

Lengyelország, Mazuri tavak
Lengyelország a tízezer tó hazája. Ebből 3300 található a leghíresebb, Mazuri tavak összefoglaló név alatt. A gleccserek által kialakított, dombos tóvidék a  vitorlázók, kajakozók kedvelt kiránduló helye. Rendszeresen nemzetközi vitorlás találkozók színhelye. A hangulatos menedékházak családias  vendéglátással várják a kirándulókat. Vizitúrán is részt az ide érkező, melyek akár egy hetesek is lehetnek, sátoros táborhelyekkel.

Izland, Kék-Lagúna
Izland szigetén  a Reykjanes félszigeten egy lávatenger közepén tárul elénk a csodás kék víz. A kétezer méter mélyről feltörő forró víz lehűtés után  éri el az élvezhető, 40 fokot. A termálvíz sokakat csábít fürdőzésre, még télen is. A selymes, meleg tengervíz éles kontraszt a kőrengetegben, színét a vízben található ásványi anyagoknak és algáknak köszönheti. A Nemzeti Park remek kirándulásokat ígér az ideérkezőknek, vízesések, gejzírek felejthetetlen látványával.

Anglia, Lake District
Észak-nyugat Anglia területén található ez a népszerű kirándulóhely, melynek tavai és hegyei csábítják ide a látogatókat. A hegyek közötti tavak medrét a jég vájta. Tíz tava közül csupán egy viseli nevében is a tó elnevezést. Az ide látogatók pontos útmutatást kapnak, merre érdemes elindulni, ez különösen a kezdők számára lehet  hasznos. Ajánlott túra például Derventwater, ahol  komphajókkal vagy bérelhető csónakokkal lehet a kis szigetek között közlekedni. A tavak körüli hegyek kedvelt túrahelyek, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a környező vidékekre.

Görögország, Macedónia, Albánia,  Perspa-tavak
A Balkán-félsziget legnagyobb tava, melyre  mindhárom ország sajátjaként tekint. Ez érthető, hiszen a közös határokon terül el. Két tóról van szó, melyeket 853 méter magasan vannak és csak egy keskeny földsáv választ el őket egymástól. Kis szigete a X. században fővárosa volt Sámuel bolgár cár birodalmának. Erre utal az itt található erőd és templom rom is. A hetvenes évekig katonai terület volt, turisztikai forgalma csak ezt követően fejlődött ki. Gazdag élővilága miatt 2000-ben természetvédelmi területté nyilvánították.

Franciaország, Svájc, Genfi-tó
Európa második legnagyobb édesvizű tava, a Balaton után. Franciaországi partszakasza 54 km, a svájci pedig 121 km hosszú. Mediterrán jellegű parti sétánya tengerparti hangulatot idéz. A tó keleti végében van Chillon vízi vára. Nevét 1150-ben említették először és a savoyaiak nevéhez kötötték.  Fontos ellenőrzési pontként működött a Szent Bernát útvonalon. A déli partjánál található a Jet d’Eau szökőkút, ami 135 méter magasra, 200 km/h sebességgel lövelli ki vízsugarát. Eredetileg csupán egy biztonsági szelepként működött, a vízművek és vízvezeték-hálózat túlnyomásának kiküszöbölésére, de 1891-től  jelképpé vált. A tó partján található Lausanne, ami római kori emlékeiről híres és a sport és szabadidős tevékenységek központja. A tavon kishajó közlekedik, a tó körül pedig piros kisvasúttal utazhatnak a látogatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése